Egyre többen dolgoznak a BlueVoyant budapesti központjában

Rácz György Róbert, a BlueVoyant Magyarország Kft. egyik ügyvezetőjeA BlueVoyant a következő egy év alatt megduplázná budapesti műveleti központjának létszámát – közölte a kiberbiztonsági vállalat.

Rácz György Róbert, a BlueVoyant Magyarország Kft. egyik ügyvezetője elmondta, hogy a budapesti központban több mint húszan dolgoznak (Nyilvános céginformációk szerint 26. A -szerk- megj.), és ezt a folyamatos fejlesztésekkel – mint például az amerikai kutatás-fejlesztési feladatok egy részének Magyarországra telepítése – a következő egy évben várhatóan megduplázzák. A magyar piac erősen polarizált. A Magyarországon jelen lévő külföldi cégek és a high-tech vállalatok kibervédelme a nyugat-európai vállalatokéval megegyezik. Míg a hazai gyártóvállalatok, kkv-k és startupok, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy saját it-biztonsági csapatot építsenek fel, segítségre szorulnak. Sok hazai vállalkozás még nincs tisztában azzal sem, hogy mennyire kitettek egy-egy ilyen támadásnak. Magyarországon főként a pénzügyi cégek, médiavállalatok, és kormányzati szektorban vannak ügyfeleik — állítja az ügyvezető.

Rácz az árbevéteről azt nyilatkozta, hogy a BlueVoyant nem hoz nyilvánosságra részletes pénzügyi adatokat, ugyanakkor a vállalat ötéves fennállása alatt minden évben megduplázta vagy megtriplázta bevételeit. A techcrunch.com szerint az elmúlt évet már egymilliárd dollár feletti forgalommal zárták. A magyar leányvállalat 2021-ben 6,957 millió forint árbevételt ért el, 429,624 millió veszteség mellett. A BlueVoyant magyar leányvállalatát négyen vezetik. Rácz mellett még hárman irányítják a társaságot: James Arthur Rosenthal, Scott Dawson Brown és Catherine Chang. A harminc országban, összesen 650 alkalmazottal rendelkező amerikai vállalat több finanszírozási fordulón van túl, köztük a legutolsó elérte a 250 millió dollárt. Az európai terjeszkedés hátteréül szolgáló budapesti műveleti központot is a beruházások részeként valósították meg.

A BlueVoyant több finanszírozási fordulón van túl, köztük a legutolsó elérte a 250 millió dollárt. Az európai terjeszkedés hátteréül szolgáló budapesti műveleti központot is a beruházások részeként valósították meg.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mobiltelefonról is elérhető az ELTE kutatójának állathatározója

vas okt 23 , 2022
Kibővítve és átdolgozva újra megjelent Kriska György “Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában” című, munkája. A csaknem 400 rajzot és fotót tartalmazó, közérthető nyelven megírt könyv egyszerűsített határozója mobiltelefonra is letölthető, valamint egyes fejezeteihez online filmgyűjtemények is tartoznak. A mintegy 560 oldalas kötetben a szerző a közép-európai faunát tárgyalja, különös hangsúlyt adva a […]
anaglif szemüveg