mínuszos.hu

Egyre népszerűbb az informatika szak

Először idén nőtt ugrásszerűen az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek száma a felsőoktatásban, s a jövőben több olyan program is indul, ami ezt a tendenciát tovább kívánja erősíteni.

A „2017 trendforduló az informatikai felsőoktatásban” című rendezvényen Józsa János, a BME rektora kiemelte: az informatikai képzésekre jelentkezők és a felvettek számának idei jelentős növekedése reményeik szerint trendfordulót jelez. Laufer Tamás, az IVSZ elnöke arról beszélt, hogy míg az elmúlt tíz évben évente átlagosan egy százalékkal, addig tavaly tavaly tíz százalékkal nőtt a felvett informatika szakos hallgatók száma, amely így 7258 főre nőtt. Elmondta, hogy ma Magyarországon 23 százalékos a felsőoktatásban a műszaki szakokon tanuló hallgatók aránya, ami megfelel az uniós átlagnak. Az IVSZ szerint negyven százalék lenne szükséges az informatikushiány megelőzéséhez és megszüntetéséhez.

Horváth Zita, az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy jövőre a tervek szerint három új szak indul, alapszakon egy, mesterszakon pedig kettő. Hozzátette, hogy a szakon tanulók számára új ösztöndíj programot dolgoznak ki, ezt legkésőbb 2018 szeptemberben vezethetik be. Az érdeklődők számára jó hírnek nevezte, hogy jelenleg is nagyon vonzóak a fizetések az ágazatban, és az utolsó éves alapszakos hallgatókat már alkalmazzák a cégek.

Exit mobile version