Egyre nagyobb a habverés a TikTok körül

TikTok

Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance, miután Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy betiltja az közösségi oldalt az Egyesült Államokban.

A pekingi székhelyű kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy fogalmazott: „A ByteDance mindig is eltökélt volt abban, hogy globális céggé váljon. E folyamat során különböző bonyolult és előre nem várt nehézségekkel kerültünk szembe, ideértve a feszült nemzetközi politikai környezetet, a különféle kultúrák összeütközését, valamint versenytársunk, a Facebook által alkalmazott plágiumot és rágalmakat”. A vállalat a bejegyzésben nem bocsátkozott további részletekbe a vádakról.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója tavaly azzal vádolta meg a TikTokot, hogy cenzúráz egyes, a kínai kormányzattal szembeni politikai megnyilvánulásokat. A kínai közösségi oldal üzemeltetője akkor visszautasította a vádat. Trump közölte, hogy nemzetbiztonsági aggodalmak miatt betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint a platformon keresztül személyes információk kerülnek a Kínai Kommunista Párt kezébe. Eközben a Microsoft tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról. A vállalat közleménye szerint a TikTok felvásárlását teljes biztonsági ellenőrzéstől és az Egyesült Államok számára nyújtott gazdasági előnyöktől teszik függővé. A Microsoft szeptember közepéig kívánja lezárni a tárgyalásokat.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Q2: gusztustalanul nagy az Amazon profitje

ked aug 4 , 2020
ShareTweetPinShareAz Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt – jelentette be Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője. Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik nagy győztese: a második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest a bevétele mintegy […]
Jeff Bezos, Amazon

És még ez is...