Magyarországon a 15–69 éves népesség 62 százaléka, 4,6 millió ember internetezik legalább havi rendszerességgel. Bár az internetpenetráció növekedése nem állt meg, annak üteme jelentősen lassult, így az elmúlt egy évben alig két százalékponttal lett magasabb az internetezők aránya. A fő ok az, hogy az internet felé leginkább nyitott csoportok – fiatalok, diplomások – körében a használók aránya már meghaladja a 90 százalékot, így új netpolgárok leginkább az idősebb korosztályokból érkezhetnének. Ebben a körben azonban nem figyelhetünk meg komoly növekedést, az ötvenes éveikben járók 43, a hatvanasok 24 százaléka használja az internetet. „Ötven év felett a többség nem használja a világhálót, a rendszeres internetezés egy átlagosnál képzettebb és az újdonságokra nyitottabb rétegre jellemző; azt lehet tehát mondani, hogy az internet ebben a korosztályban kiemel a tömegből. A fiatal generációk esetében viszont épp fordított a helyzet: harminc év alatt tízből kilencen aktívan interneteznek, és az a fiatal, aki nem él ezzel a lehetőséggel, menthetetlenül leszakad” – állítja Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.