Egyre kevesebbet kérünk kölcsön, de azt zömében digitálisan igényeljük

K&H Egyre többen vesznek fel kölcsönt, akár kisösszegűt is, hiszen már gyorsan, egyszerűen, online – akár mobiltelefonról – banki nyitvatartáson túl is igényelhetnek banki hitelt szükség esetén. Az innovatív informatikai megoldások egyre nagyobb teret nyernek a hitelbírálat és a kockázatkezelés területén is.

A pénzügyi szakma elsöprő többsége a személyi hitelek bővülésére számít ugyan, de véleményük szerint a növekedés valószínűleg tíz százalék alatt marad. A személyi kölcsön szerződések száma 2019-ben 300 ezret ért el, ez a szám 2022-ben 220 ezerre csökkent, s bár idén a tavalyi szintre kúszhat vissza a hiteligénylők száma, de a hitelösszegek bizonyosan nem fogják elérni a korábbi szintet – hangzott el az egyik legfontosabb hazai pénzügyi szakmai konferencián. Molnár Gergő a K&H lakossági marketing vezetője annak a véleményének adott hangot, miszerint számolni kell azzal, hogy a gyors és könnyű hitelfelvétel lehetősége miatt kisebb összegű, pár százezer forintos hiteligénylések nagy számban futnak be – ennek hatása pedig az, hogy nem a kihelyezett hitelek értéke növekszik, hanem a korábbi folyószámla-, hitelkártya- és áruhitelek kerültek át a személyi hitel oldalra.

Növekszik a személyi hitelek száma, de átlagos összegük csökken… Korábbi folyószámla-, hitelkártya- és áruhiteleiket személyi hitelre cserélik a népek

A K&H-nál elmondható, hogy ötven százalékban saját ügyfelek vesznek fel személyi hitelt. Molnár szerint ez persze annak is köszönhető, hogy a digitális csatornáikat nagyon megkedvelték és ezért hitelfelvételre is szívesen használják a meglévő ügyfeleik. A K&H ismeri az ügyfeleit, így éppen abban az élethelyzetben tudja megkeresni őket egy-egy hitelajánlattal, amikor arra nagy eséllyel szükségük is van. Szerinte a digitalizáció jelentheti a megoldást abban is, hogy az azonnal igényelhető hitelek könnyebben elérhetővé váljanak. Ha könnyebben lehet ilyen hitelekhez hozzájutni, az kedvezően hathat a hitelek költségeire is, hiszen az egymással versengő ajánlatokat könnyebb összehasonlítani is.

A K&H zöld lakáshitele esetében egyetlen szerződés keretében kombinálható a lakásvásárlás és az (energetikai célú) felújítási hitel, amelyet máshol lakáshitel és szabadfelhasználású jelzáloghitel (vagy épp személyi hitel) felvételével lehet csak megoldani – emlékeztetett Molnár. Valamennyi pénzügyi szakember egyetértett abban, hogy a pénzügyi szolgáltatóknál kockázati szempontból nagyon oda kell figyelni, hiszen a gyorsan, bárhonnan, bármikor elérhető hiteligénylések révén megnőhet azoknak az igénylőknek a száma, akik kifejezetten megélhetési terheik enyhítésére vesznek fel hitelt.

Vadócz Zsolt, a K&H digitális vezetője – egy másik, digitális bankolással foglalkozó szakmai konferencián – éppen a kockázatkezelést említette példaként az új információtechnológiai megoldások felhasználására. A kockázatkezelés mindig is predikción alapult – azaz azt próbálta előre jelezni, hogy milyen esélye van egy-egy kockázat bekövetkezésének, például annak, hogy a hitelfelvevőnek gondja akad a kölcsön törlesztésében. A kockázatok elemzésének feladatát nagy mértékben kiváltják az innovatív it-megoldások. Ezek a hitelbírálat esetén is bevethetők, ami nem azt jelenti, hogy a gép maga hoz döntéseket, hanem azt, hogy a döntéshez szükséges kockázatelemzéseket elvégzi, és ezzel opciókat kínál a döntéshozóknak – akik továbbra is az emberek maradnak.

Vadócz felhozta Kate példáját. A K&H tavaly bevezetett személyes digitális asszisztense mögött jelentős it-kapacitás áll, és a banki szakemberek – együtt a felhasználó ügyfelekkel – folyamatosan tanítják, képezik. Kate nagy népszerűségnek örvend: immár meghaladja a 218 ezret azoknak az ügyfeleknek a száma, akik igénybe vették Kate segítségét, tanácsait, közülük 53 ezren tettek már fel neki konkrét kérdéseket. Sokan persze még csak tesztelik, hogy egyáltalán mire jó ez a segítség. A kérdezők zöme írásban vagy a gyorsgombok segítségével kommunikál – de láthatóan sokan élvezik, hogy élőszóban is beszélgethetnek Kate-tel. „Az a célunk, hogy az ügyfelek a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben tudják elintézni minden bankkal- és biztosítással kapcsolatos ügyüket egyetlen, könnyen kezelhető mobilapplikációból” – jelentett ki Vadócz.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kapaszkodik a Packeta

hét máj 8 , 2023
ShareTweetPinShareA Packeta Hungary csomagautomatáinak száma 800*-ra nőtt tavaly év végére az év eleji 29-ről, és a hálózat további bővítését tervezik – közölte a logisztikai szolgáltató. A vállalat tájékoztatása szerint az elmúlt években nemcsak gyors növekedésnek indult a csomagszállítási piac, de a vásárlói igények is változtak. A GKID piackutató 2022-es online […]
Packeta

És még ez is...