Egymilliárd Carrier Ethernetre

ethernet-routerAz Invitel több mint egymilliárd forint értékű, átfogó fejlesztési programot indít, melynek keretében meglévő optikai gerinchálózatára építve még az idén országszerte újabb 12 településen, 120 gerinchálózati végponton teszi elérhetővé a klasszikus bérelt vonali hálózat legújabb generációs változatát, a Carrier Ethernet technológiát. A fejlesztési program keretében fokozatosan az ország teljes területén, 650 helyszínen lesz elérhető ez a legmagasabb szintű üzleti igényeket is kiszolgálni képes infrastruktúra. A vezeték nélküli megoldások a modern távközlési hálózatok kialakításában is fontos szerepet játszanak, ezért az Invitel a legutóbbi időszakban, 2015 márciusáig újabb hét mikrohullámú bázisállomást épített ki Budapest és a nagyvárosok vállalkozásokkal sűrűn benépesült területeinek lefedése érdekében. A hálózati beruházások folytatásaként a társaság az év végéig további tizenhat településen létesít új mikrohullámú bázisállomásokat. E fejlesztések nagyságrendjét jól jellemzi, hogy a beruházási program végrehajtását követően az Invitel két kivétellel Magyarország száz legnagyobb településén jelen lesz közvetlen elérést biztosító technológiával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ne oszd meg a gyermeked képeit, pláne ha meztelen a csemete!

vas máj 10 , 2015
A felelős internethasználatra figyelmeztet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Németh Ágnes kijelentette: nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is meg kell tanítani a felelős internethasználatra és tudomásul kell venni, hogy nem minden igaz, ami a világhálón feltűnik. Példaként bevásárlóközpontokból elvitt gyermekeket említett, utalva arra, hogy ilyen történetek időről […]
meztelen gyermek

És még ez is...