mínuszos.hu

Egy órára rövidül az átutalások ideje szeptembertől

bankkartyaSzeptembertől a jelenlegi, valamivel több mint két óráról egy órára rövidül a banki átutalások ideje, és az eddigi öt elszámolási ciklus helyett tíz lesz naponta — nyilatkozta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrák igazgatója. A jelenlegi jogi határidő négy óra az átutalások esetében, azonban most gyakorlatilag két óra öt perc alatt megtörténik. A központi elszámoló rendszer fejlesztésének köszönhetően rövidül az utalás ideje, illetve nő az elszámolási ciklusok száma. A komplex fejlesztésben a Giro Zrt., az MNB és a bankok vesznek részt.

Bartha arról is beszélt, hogy az elektronikus fizetések alapján Magyarország a középmezőny alján foglal helyet az európai összehasonlításban. A felmérések szerint Magyarországon mintegy 3,8 milliárd fizetési tranzakció van egy évben, ennek nyolcvan százaléka készpénzben zajlik. Ez Skandináviában a fordítottja, ott a készpénz aránya mindössze húsz százalék. Rámutatott arra: ha a skandináv modell szerint fizetnénk Magyarországon, az nagyjából évi százmilliárd forintos megtakarítást eredményezne.

Exit mobile version