Egy kilométer átmérőjű kör: ingyenes wifi Zalaegerszegen

A Smart City, az okosváros program első elemeként ingyenesen használható wifi-hálózatot alakítottak ki Zalaegerszeg belvárosában.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2014-ben a diákok szervezeteinek kérésére a Dísz téren indult el először ingyenes wifi-szolgáltatás, később a belvárosi nagyrendezvények idején több utcányira bővült ez a rendszer, mostantól azonban a teljes belváros lefedettségét megoldották. A városközpont egy kilométeres átmérőjű körében indult el a napokban a szolgáltatás. A város a Smart City program megvalósítására a települési operatív program részeként kétszázmillió forintot fordít, amiből telefontöltésre alkalmas okospadokat is kihelyeznek az idén, illetve készül egy városi mobilapplikáció, ami a helyben élők ügyintézését és a turisták tájékozódását egyaránt szolgálja majd. Tervek szerint idén digitális infótornyokat is elhelyeznek a város több pontján. Az interaktív tájékoztatási rendszer érintőképernyős kijelzőkkel segíti majd az informálódást. Szász András, a wifi-hálózatot kiépítő Zalaszám Informatikai Kft. ügyvezetője azt mondta: a zalaegerszegi belváros területén több mint ötven eszközt helyeztek ki, amelyekre egyenként harminc-negyven ember tud biztonságosan egyszerre rákapcsolódni. Egy-egy eszköz maximum kétszáz megabites letöltési sebességet biztosít azoknak, akik rákapcsolódnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A mobilnet elterjedése: Így mobiloztak a magyarok az elmúlt évtizedben III.

szo febr 15 , 2020
ShareTweetPinShare Az elmúlt tíz év hatalmas változásokat hozott a mobiliparban. Röviden összefoglalva: az okostelefon és a mobilinternet mindennapjaink részévé vált. A mobilnetes csúcssebesség eléréshez nem elegendő a gyors mobilhálózat, kell hozzá megfelelő 4G-képes SIM kártya és 4G-s telefon, valamint mobilnet-elérést tartalmazó adatcsomag. Az évtized elején 2G és 3G mobilnet-elérésben lehetett […]
internet

És még ez is...