Jesus kínában hackerkedik

hackerFeltörte a dél-kínai Sencsen város St. Regis nevű ötcsillagos szállodájának számítógépes irányítórendszerét egy amerikai hacker, aki néhány napot töltött ott vendégként – számolt be az esetről a hongkongi média. A hotel szobái és lakosztályai nagyrészt automatizáltak, a vendégek egy „táblagépinas” alkalmazásainak segítségével akár az ágyból szabályozhatják a fűtést, húzhatják el a függönyt, állíthatják be a világítás helyét és erősségét, és az eszköz természetesen a televízió távkapcsolójaként is működtethető. Jesus Molinának állítólag nem okozott különösebb gondot a rendszer hiányosságainak felfedezése és kis fejtörés, néhány szobacsere, valamint a kapott kódok közti összefüggések megfejtése után könnyedén megírta a maga programját, amivel a számítógépéről is képessé vált a több mint 250 szoba technikai komfortjának távoli irányítására.

Molina a South China Morning Post című hongkongi napilapnak San Franciscóból azt nyilatkozta, hogy a szállodák különösen hadilábon állnak a biztonsággal, miközben előszeretettel használják az új technikát. Mint mondta, az alkalmazott rendszerek sokkal sérülékenyebbek, mint akár egy lakásé, vagy egy lakóházé, mivel sok ember használja azokat. Molina magát „erkölcsös hackernek” tartja, mivel célja a biztonsági rések feltárása volt „jobbító szándékkal”. Nem borította sötétbe a teljes hotelt, hanem csak a „ne zavarjanak” lámpák felvillantásával jelezte tesztje sikerét – fűzte hozzá. A St. Regis mindezek után közleményben tudatta, hogy a frissítés idejére ideiglenesen felfüggesztette a szobák táblagépes távirányítási rendszerét. A hacker állítását a sikeres behatolásáról azonban „megalapozatlannak” nevezték — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ismét fény derült az Android egy súlyos hibájára

csü júl 31 , 2014
ShareTweetPinShareKritikus sérülékenység került napvilágra, amely az Androidos készülékek millióit érinti. A biztonsági rés lehetővé teszi, hogy egy rosszindulatú „app” megbízhatónak tüntesse fel magát. Ez lehetővé teszi a támadónak, hogy számos kellemetlenséget okozzon beleértve például malware beillesztését egy legitim alkalmazásba. A biztonsági rést a Bluebox Security kutatói azonosították, akik szerint akár […]
Android

És még ez is...