EgészségAblak app: Időpontfoglalás bő nyolcvan intézménybe
Már több mint nyolcvan egészségügyi intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak mobilalkalmazáson, vagy a 1812-es egészségvonalon keresztül.
A Július 1-jétől bevezetett mobilapplikációs időpontfoglalás első körben főként az állami fenntartású rendelők esetén volt biztosított, de az önkormányzati fenntartásúak köre is bővül, ahogy fokozatosan harmonizálják szoftvereiket az új rendszerrel. Az időpontfoglalási lehetőség bevezetésével arra törekedtek, hogy minél rugalmasabban igazodjanak a betegek igényeihez, és minél jobban kihasználják az egészségügy kapacitásait — jelentette be Rétvári Bence.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az embereknek az volt a legnehezebb az elmúlt években, hogyan jutnak el az orvoshoz, hogy jutnak el a szakrendelésre, most azonban egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével könnyen, gyorsan és egyszerűen láthatják, melyek a szabad időpontok, és le is foglalhatják azokat maguknak, gyermekeiknek, vagy idős szüleiknek. Rétvári szerint az intézményekben a páciensek tájékozódását monitorok segítik, a sorszámokat egy automata adja ki a TAJ-szám beírása után. A nem beutalóköteles ellátások tekintetében akár nyaralás közben is meg lehet nézni, milyen szakrendelésen van szabad időpont például a Balaton partján, a siófoki rendelőben, és el lehet jönni ide, ha mobiltelefonon azt az előző napokban lefoglalják.
A lehetőséggel eddig naponta csak nagyjából ötszáz időpontot foglalnak le, de a kapacitások ennek a többszörösét is megengednék. Az első hónapban a legtöbb időpontfoglalás bőrgyógyászatra, szemészetre és fül-orr-gégészetre történt, a legtöbb szabad időpont nőgyógyászatra, sebészetre és tüdőgyógyászatra van.
Lassan az a kérdés, mire nem alkalmas az appA mobilalkalmazás használatához a letöltés után csak TAJ-számra és ügyfélkapus azonosításra van szükség. Eddig több mint hárommillióan töltötték le, 2,5 millióan használják havonta, az e-recept funkció bevezetése óta több mint egymillió egyedi felhasználója van, több mint kilencmillió leletet töltöttek le a segítségével. Az EgészségAblak révén a páciens minden, az egészségügyi szolgálatások körébe tartozó, őt érintő dokumentumhoz hozzáférhet, az alkalmazás megjeleníti a kiváltandó és a kiváltott recepteket, a gyógyszerek betegtájékoztatóit, a háziorvos nevét, elérhetőségét, rendelési idejét, tájékoztatást ad a kötelező népegészségügyi szűrővizsgálatokról és az ajánlott szűrővizsgálatokról. Az alkalmazásnak van gyógyszertárkereső funkciója, ellenőrizhető általa a TAJ-szám érvényessége, a társadalombiztosítási járulék befizetése, tartalmazza 1900 tünet és betegség közérthető, pontos leírását, és lehetővé teszi az egészségvonal közvetlen hívását a nap 24 órájában. |