EBSI: Magyarországi pilot projekt indult

A képen balról jobbra: Fábián Gergely – a Galaxis AG. vezérigazgatója, Dr. Dietz Ferenc – a Gábor Dénes Egyetem elnöke, Varga József Zoltán – a Campus Codeworks Zrt. vezérigazgatója

Magyarország részt vesz az European Blockchain Services Infrastructure (EBSI) pilot projektben, amelynek célja egy blokklánc alapú „Európai Uniós diploma” infrastruktúra létrehozása.

Az EBSI egy digitális rendszer, amely biztonságosan tárolja, és nyomon követi a változásokat az unió felsőoktatási intézményeiben szerzett diplomák kezelésében. A technológia lehetővé teszi, hogy mind az egyetemek, mind a hallgatók könnyen hozzáférjenek a hiteles dokumentumokhoz, amelyeket maximális biztonsággal, bármikor, bárhonnan és bármilyen eszközről elérhetnek.

A magyar pilot projekt három résztvevője nemrégiben aláírta az együttműködési megállapodást: a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszer elektronikus felsőoktatási tanulmányi rendszert fejlesztő Campus Codeworks Zrt., a blokklánc technológiában jártas, nemzetközi tapasztalattal rendelkező, Svájcban 2023 augusztus 10-én bejegyzett Galaxis AG, valamint a felsőoktatási módszertani hátteret biztosító Gábor Dénes Egyetem. A projekt nemcsak az „Európai Uniós diploma” infrastruktúra megoldásán túlmutat, hanem egy lehetőség arra is, hogy Magyarország nemzetközi szinten bemutassa a dinamikusan fejlődő technológiai ágazatban szerzett tudását.

Az Európai Unióban körülbelül négyezer felsőoktatási intézmény működik, és több mint 17 millió hallgató tanul. Jelenleg nincs olyan digitális adatbázis az EU-ban, amely biztonságosan tárolná és kezelné a felsőoktatásban szerzett diplomákat. Az EBSI projekt célja egy olyan struktúra létrehozása, amely biztosítja ennek a technológiai hátterét. Fontos, hogy a projekt nem egységesíti a diplomakibocsátási folyamatokat, amelyek országonként és intézményenként eltérhetnek, hanem a diploma hitelességét és annak tartalmát kívánja blokklánc technológiával digitálisan elérhetővé és ellenőrizhetővé tenni.

A Digital Europe Program keretében 18 ország és harminc résztvevő dolgozik a projekten, ahol minden ország a saját felsőoktatási rendszeréhez illeszkedve végzi a fejlesztéseket. Magyarországon a fenti három szervezet támogatásával alakítja ki a hazai intézményekhez kapcsolódó infrastruktúrát.

„Előnyös helyzetben vagyunk, mivel a Neptun biztosítja a közös platformot, amely egyedülálló módon szolgálja a hazai felsőoktatási intézményeket. Feladatunk, hogy olyan interfészt hozzunk létre, amely összekapcsolja a központi EBSI Vector Blockchain rendszert és a Neptun rendszereket. Ez a megoldás támogatja a diplomák hiteles, digitális kezelését, kiadását, érvénytelenítését és frissítését, valamint egyszerűsíti az egyetemek közötti adatáramlást, akár határokon átívelve is. Az innováció, a digitális fejlődés és a felsőoktatás modernizálása kiemelt értékeink között szerepelnek, ezért természetes volt számunkra, hogy részt veszünk a nemzetközi pilot programban” – nyilatkozta Varga József Zoltán, a Campus Codeworks vezérigazgatója

A pilot projekt eredményeként létrejövő technológiai megoldás lehetővé teszi, hogy Magyarországon akár már a következő évben elérhetővé váljon a digitális diploma adatbázis, amely nemcsak a friss diplomákat, hanem a korábban kibocsátottakat is kezelni tudja. Az EU-ban is szeretnénk népszerűsíteni a magyar megoldást, és a cél, hogy a magyar fejlesztésű technológia legyen az alapja a kontinensre kiterjedő infrastruktúrának.

„Cégünk számos nemzetközi tapasztalattal rendelkezik blokklánc és okos szerződés programozásban, és egyik fő irányvonalunk a tanúsítványok blokkláncon való tárolása. Aktívan dolgozunk a technológia széles körű alkalmazásán, mivel az már ma is számos területen kínál hatékony megoldásokat. Nagy megtiszteltetés számunkra csatlakozni az EBSI projekthez, mivel a diplomák blokkláncon való tárolása biztonságos és transzparens hitelesítést biztosít, és könnyen továbbfejleszthető más oktatási területeken is, például a mikrotanúsítványok esetében” – mondta Fábián Gergely, a Galaxis vezérigazgatója, aki korábban, 2017 szeptemberétől a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója volt.

A Gábor Dénes Egyetem támogat minden olyan programot, amely a jövőt szolgálja, különösen, ha az technológiai megoldásokat kínál. „Az EBSI jelentős mérföldkő a felsőoktatás és az élethosszig tartó tanulás területén, hiszen a blokklánc alkalmazásával minden diploma, sőt mikrotanúsítványok és egyéb képzéseket igazoló oklevelek is könnyen, hitelesen elérhetők lesznek bárhonnan és bármikor online. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy több mint harminc évnyi felsőoktatási tapasztalatunkkal hozzájárulhatunk a hazai pilot program sikeréhez, amely reményeink szerint nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte sikeres lesz” – mondta Dietz Ferenc, az egyetem elnöke.

A pilot program hazai fejlesztése várhatóan nyár elejére készül el, és a visszajelzések alapján további blokklánc alapú fejlesztési lehetőségek nyílhatnak meg az oktatás területén.

English summary

Hungary is participating in the EBSI pilot project, aiming to create a blockchain-based „European Union diploma” infrastructure. This digital system securely stores and tracks changes in EU higher education diplomas. It allows universities and students easy access to verified documents from anywhere, anytime. Recently, three Hungarian participants signed a cooperation agreement to develop this infrastructure. Moreover, the project provides an opportunity for Hungary to showcase its technological expertise internationally. Finally, the goal is to make Hungarian technology the foundation for a continent-wide infrastructure. A recent cooperation agreement has been signed by the three Hungarian pilot project participants: Campus Codeworks Zrt., Galaxis, and Gábor Dénes University.

A képen balról jobbra: Fábián Gergely – a Galaxis AG. vezérigazgatója, Dietz Ferenc – a Gábor Dénes Egyetem elnöke, Varga József Zoltán – a Campus Codeworks Zrt. vezérigazgatója


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!