mínuszos.hu

Éber volt a biztonsági őr, lebuktak a mobiltolvajok

biztonsagi-orA Készenléti Rendőrség járőrei elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint eddig ismeretlen társával egy helyi áruházból mobiltelefonokat tulajdonítottak el. Egy debreceni áruház alkalmazottja tett bejelentést 2015. január 5-én 15 óra körül a rendőrség ügyeletére arról, hogy az üzletben egy férfi és társa két mobiltelefon dobozát felfeszítették, a telefonokat a ruházatukba rejtették, majd fizetés nélkül távoztak. A felettébb gyanúsan viselkedő két személyt a felkészült és éber biztonsági őr észrevette, egyiküket a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A 38 éves férfi társa a helyszínről elmenekült. A Készenléti Rendőrség járőrei Z. Bélát bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Társát a rendőrök még keresik. A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi lakos ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Exit mobile version