mínuszos.hu

Ebéddel csalogatnak a Szabad Szoftver Konferenciára

ebedAz FSF.hu Alapítvány 2015. október 17-én (szombaton) ismét megrendezi a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítást, amelynek helyszíne az Óbudai Egyetem lesz. A sokéves hagyománynak megfelelően idén is egy szakmai zsűri válogatta ki a legjobb témával pályázó előadókat. A szervezők a program összeállításában arra törekedtek, hogy a résztvevők megismerkedhessenek a szabad szoftverek világának legújabb technológiai megoldásaival. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy felkeltsék azoknak a cégvezetőknek az érdeklődését is, akik vállalati környezetben most váltanak szabad szoftverekre, vagy bővítik a jelenlegi rendszerüket.

A konferencián több értékes ajándék is gazdára talál majd. Érdemes időben érkezni, hiszen a megnyitó rögtön sorsolással kezdődik: két szerencsés nyertes a közönségből együtt ebédelhet a konferencia előadóival. A végére pedig néhány kisebb meglepetés mellett egy igazán értékes ajándékot tartogatnak a szervezők, hiszen valaki egy OpenWRT operációs rendszerrel telepített TP‑Link Archer C7 AC1750 kétsávos gigabites vezeték nélküli routerrel térhet majd haza — áll az alapítvány közleményében.

Exit mobile version