E-útdíj: drága lesz az indulás

 

A jelenlegi helyzet szerint 2013. július elsejével sikerülni fog bevezetni az elektronikus útdíjat, ami kezdetben csak a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű kamionokra vonatkozik majd. A díjfizetést kétféle technológiával oldják meg: előre váltott viszonylati jeggyel, amely elsősorban a Magyarországon eseti jelleggel fuvarozók számára nyújthat megoldást, illetve telematikai adatgyűjtés segítségével. Ez utóbbi a Magyarországon rendszeresen fuvarozók, illetve a tranzitútvonalként használó szállítmányozók számára nyújthat könnyű és kényelmes megoldást. A projekt megvalósulásában, „bevallási közreműködőként” vagyis adatszolgáltatóként a telematikai piac egyik legnagyobb szereplője, a WebEye Magyarország Kft. is részt vesz. A társaság jelenlegi becslései szerint, a fuvarozók számára, kifejezetten az útdíj fizetéshez kapcsolódó adatszolgáltatásra fejlesztett eszköz közel 40-50 ezer forint körüli indulási költséget jelenthet. Az eszköz üzembe helyezése 30-60 percet vesz el a fuvarozók életéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vészhelyzetben itt a megoldás

sze jún 5 , 2013
ShareTweetPinShare  A joszolgalat.hu oldal katasztrófahelyzetek (pl. hó, víz, ár, vihar, tűz földrengés, stb.) esetén, segítség felajánlások és kérések közvetítésével és logikus rendszerben való menedzselésével elősegíti a segítségnyújtás koordinálását, és ezáltal elsősorban rendkívüli, csoportos krízishelyzetek, megelőzését, elhárítását, megszüntetését, a veszélyben lévők tömeges mentését, ellátását, a veszélyzóna kármentesítését, és helyreállítását. A felajánlások […]
biztonság

És még ez is...