E-közigazgatás: 15 százalékot keresgélnek

 

Az állam és a polgárok viszonyrendszerének megváltoztatását nevezte a közigazgatási átalakítás végső céljának a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön, a balatonfüredi Infotér konferencián. Navracsics Tibor azt mondta: az informatikai közigazgatás fejlesztésekor azt a 15 százaléknyi hatáskört kellene kiválasztani, amelyek valóban szükségesek. Mindez egy hosszú optimalizációs folyamat eredménye lehet – mondta -, amelyre az informatikai fejlesztések költségessége miatt is szükség van. Vetési Iván miniszteri biztos, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program projektjeiről szólva elmondta: még az idén egységesül a minisztériumok iratkezelési rendszere, valamint a kiemelt közszolgáltatások, például a személyi igazolvány intézése, a hatósági erkölcsi bizonyítványok kiadása is egységes ügyintézéssel zajlik majd. Hozzátette, jövőre az ügyfél-azonosítás, valamint a telefonos ügyfélszolgálati rendszerek újulnak meg és a kormányablakok informatikai hátterét is egységes rendszerbe integrálja az állam – írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A CISCO áll a Huawei és a ZTE vesszőfutása mögött?

sze nov 14 , 2012
ShareTweetPinShare  Hidegháborús mentalitással vádolta meg az Egyesült Államokat a kínai kereskedelmi miniszter, amiért kínai informatikai vállalatokat trójai falónak bélyegeznek, és kitiltanak a piacról. Csen Tö-ming az amerikai képviselőház hírszerezési bizottságának múlt havi jelentésére utalt, amely a kémkedés veszélyét jelentő nemzetbiztonsági kockázatot lát abban, ha az ország informatikai fejlesztéseit érintő beruházásokban […]
ZX-81

És még ez is...