E-kereskedelem: egyre többet vásárolunk külföldről

teleki-molnarAz idén 42 ezer külföldről rendelt csomag után kellett áfát vagy vámot fizetnie a vásárlóknak, a szám hatvan százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, amely arra utal, hogy növekszik az internetes vásárlás részaránya; a legtöbb megrendelt áru pedig Kínából és az Egyesült Államokból érkezik – mondta Teleki József pénzügyőr ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatóságának vezetője kedden sajtótájékoztatón a vámkezelés helyszínén.

Teleki József a karácsonyi várható növekvő forgalomra tekintettel arra is felhívta a figyelmet, hogy az interneten az EU-n kívülről megrendelt áruk csak 22 euróig vám- és áfamentesek, e fölött 150 euróig a 27 százalékos áfát, míg 150 euró felett az áfát és a kereskedelmi vámtarifa szerinti vámot is meg kell fizetni. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér melletti Nemzetközi Posta Kicserélő Központban végzik a beérkezett áruk vámkezelését. Molnár Róbert, a Magyar Posta Zrt. üzleti és logisztikai vezérigazgató helyettese a tájékoztatón elmondta, a karácsonyi forgalomban az interneten Kínából megrendelt áruk átfutási ideje harminc-negyven nap, az Unióból kettő-kilenc, míg a magyar webshopból megrendelt áru egy-két nap alatt jut el a megrendelőhöz — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Pannon Szoftver rátalált a Google Glass-ra

sze nov 19 , 2014
ShareTweetPinShareA Google okosszemüvegére, a Google Glass-ra optimalizált logisztikai és kereskedelmi alkalmazásokat fejleszt a debreceni székhelyű it-vállalkozás, a Pannon Szoftver Kft. — írja az MTI. Poór Károly, a cég marketing igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy elsősorban termék-kód azonosításra használható fejlesztésekben gondolkoznak, amelyek jól illeszkednek az online vásárlási szokásokhoz, valamint a gyorsabbá […]

És még ez is...