E-hulladékban fuldoklik Kína

 

A világ elektronikai hulladékának fele minden évben Kínában landol, komoly környezeti károkat okozva a kelet-ázsiai országban –  írja összeállításában a Cajhszin gazdasági és pénzügyi magazin. Az újság a kínai tudományos akadémia kutatóit idézi, akik számítása szerint a világ 40 millió tonnás elektronikai hulladékából 28 millió végzi minden évben Kínában. Az Egyesült Államok például e-hulladékának – így többek közt kidobott számítógépeinek, mobiltelefonjainak, mosógépeinek, televízióinak – 80 százalékát szállítja a kelet-ázsiai országba, de Európából és a szomszédos országból is komoly mennyiségek érkeznek. A mérgező anyagokat tartalmazó, környezetet károsító anyagok kezelése komoly gondot okoz a tartományi kormányzatoknak, amelyek központi tilalommal próbálják elejét venni a lerakásnak, a probléma megoldása azonban továbbra is várat magára. Az elektronikus hulladék környezetkárosító hatása ellenére tömegek számára elsődleges megélhetési forrást jelent. Kínában egész városok élnek a kidobott elektronikai berendezések szétszereléséből és a bennük lévő anyagok hasznosításából. A dél-kínai Kuangtung tartomány két városa, Longtang és Kujjü is egyfajta újrahasznosító-üzemként működik, utóbbi családjainak több mint 80 százaléka, vagyis több mint 30 ezer ember dolgozik például az iparban. Ők évente 15 millió tonna e-szemetet dolgoznak fel, melyből évente mintegy 5 tonna aranyat, egy tonna ezüstöt „termelnek ki”, 150 millió dollár értékben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Itt a mobilopti PayPal

sze nov 7 , 2012
ShareTweetPinShare  A hét elejétől minden magyarországi PayPal felhasználó számára elérhető a megújult és mobiltelefonra optimalizált www.paypal.com. „Magyarországon úgy, mint a közép-európai régió többi országában is egyre több az okostelefon-tulajdonos, akik közül jelentős réteg szeret online vásárolni. A PayPal.com egyszerűsítése és mobiloptimalizálása tehát egyértelmű visszajelzés a fogyasztói igényekre” – állítja Damien […]
ZX-81

És még ez is...