Durva zsarolás kerekedett az internetes ismerkedésből

bilincsA 36 éves V. Éva egy évvel ezelőtt az interneten ismerkedett meg a sértettel, akitől számlák befizetésére hivatkozva többször kért kölcsön különböző összegeket. Néhány hónappal később – 2015 nyarán – közel hatszázezer forint hitelt vetetett fel a sértettel, amelynek a részleteit V. Éva nem fizette, az nem is állt szándékában. Ezt követően további összegeket kért és azzal fenyegetőzött, hogy ha a sértett nem fizet, akkor egy ismerőse el fogja intézni, hogy utaljon neki a férfi. A sértett P. Tamás fenyegetéseinek hatására – félelmében – havi rendszerességgel utalt a nőnek különböző összegeket.

V. Éva 2016. április elsején ismét kölcsönt kért a szentendrei férfitől, aki közölte, hogy nem tud már pénzt adni neki. Ekkor P. Tamás életveszélyesen megfenyegette a sértettet, aki 2016. április 6-án – Budapest egyik pályaudvarán – átadta a bankkártyáját a nőnek, aki pénzt vett le a folyószámláról. Ezt követően a szentendrei rendőrök elfogták és előállították a nőt. A nyomozók zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. április 8-án elrendelte az előzetes letartóztatását. A P. Tamást egy nappal később elfogták — írja a police.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Több mint négymilliárd forint osztalékot kap a Magyar Telekom

sze ápr 13 , 2016
A Magyar Telekom 4,23 milliárd forint osztalékot kap macedón leányvállalatától, a Makedonski Telekomtól (MakTel) – közölte a magyar Telekom. A MakTel keddi közgyűlése a 2015. üzleti év után 1,47 milliárd macedón dénár (mintegy 7,47 milliárd forint) osztalék kifizetéséről határozott. A macedón számviteli szabályok szerint a társaság nem konszolidált mérleg szerinti […]
macedon dinar

És még ez is...