mínuszos.hu

Drónok szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházak között

Nagyvárad, drónRomániában rendhagyó megoldásként péntektől drónokkal szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházakból a megyei kórház laboratóriumába.

A pénteken induló kísérleti projekt lényege, hogy a különböző nagyváradi kórházakban vett biológiai mintákat drónok viszik a szintén a városban található Bihar megyei sürgősségi kórház laboratóriumába feldolgozásra. Az Agerpres szerint Gheorghe Carp, a megyei kórház igazgatója elmondta, hogy a drónok idővel gyógyszert és sebészeti beavatkozásokhoz, vérátömlesztésekhez szükséges vért is szállíthatnak az egészségügyi intézmények között. A projektet idővel a megye többi kórházára is kiterjesztenék.

Carp szerint a megyei kórház 2020-ban átadott robotizált laboratóriuma nagyon hasznosnak bizonyult: több mint harminc százalékkal csökkent a vizsgálatok ára, és az eredményeket is 68 százalékkal gyorsabban állítják ki. „Ha a mintákat is sikerül gyorsan szállítanunk, minden kiadás csökken: nem kell embereket fizetni, nincsenek késések és panaszok sem” — idézte az igazgatót az Agerpres. Carp hangsúlyozta: a határmenti város az első Romániában, amely újszerű megoldásokkal fejleszti az egészségügyi rendszert.

Az első drónszállítmány pénteken indul a városi kórház-tüdőszanatórium-szülészet-megyei kórház útvonalon. A teljes út hat percig tart. Rory Houston, a drónokat biztosító ausztráliai Sky Network vállalat képviselője szerint az X 11 típusú drónok maximálisan három kilogrammos csomagokat szállíthatnak, és negyven kilométeres óránkénti sebességgel haladnak. Mint mondta, amennyiben Bihar megyére is kiterjesztenék a programot, a cég nagyobb teljesítményű drónokat is biztosítani tud, amelyek súlyosabb rakományt is szállítani képesek 150 kilométeres óránkénti sebességgel.

A nagyváradi városvezetés egyelőre együttműködési szerződést kötött a céggel, s ha a tesztrepülés beváltja a hozzá fűzött reményeket, közbeszerzést írnak ki a drónok hosszabb távú alkalmazására. A kísérleti projekt lebonyolításában a romániai polgári légvédelmi hatóság is részt vesz. A nagyváradi önkormányzat pár éve a város valamennyi kórházát átvette az egészségügyi minisztériumtól, hogy hatékonyabban irányítsa a működésüket. Azóta számos fejlesztést hajtott végre az egészségügyi intézményekben.


 

Exit mobile version