mínuszos.hu

Dolgozni nehéz, hát még zajban

irodaKözel hatvan éve terjedtek el a világon a nagytermes irodák, ahol az informatikusok többsége is kénytelen dolgozni. Akkoriban úgy gondolták, hogy az egyterű iroda a kollégák közötti együttműködést, kommunikációt javítani, a munkahelyi közösséget fejleszteni fogja, ami a kreatív ötletek megszületését segíti majd elő. Aki kénytelen ilyen irodában dolgozni, az tudja hogy a gyakorlatban ennek épp az ellenkezője igaz. Az irodai környezetben a folyamatos telefoncsörgés, a légkondicionáló, és egyéb gépek zúgása, a munkatársak beszélgetése nem tűnik hangosnak, azonban mérések azt bizonyítják, hogy a zajszint egy egyterű irodában elérheti az 50-60 decibelt, ami néhány órás kitettség után már figyelemzavart, stresszt és fáradságot vált ki. Hatvan decibel mellett nagyobb a szívroham veszélye. Az irodákban általában éppen ilyen a zajszint. Az irodai dolgozók negyven százaléka már 55 decibelnél is úgy érzi, hogy nehezebben összpontosít, emellett a huzamosabb ideig tartó kis intenzitású zaj növeli a stressz-szintet.

A zajártalom miatt bekövetkező betegségek miatt több mint egymillió egészséges évet veszítünk el – derül ki a WHO egy korábbi felméréséből. Az egyterű irodákban a munkatársak csak optimális akusztikai kiegészítőkkel tudnak hatékonyan dolgozni. Ehhez elengedhetetlen a hangelnyelő elemek megfelelő kiválasztása és pontos elhelyezése az irodai környezetben. A hangszigetelő panelek megszüntetik, megszűrik a nemkívánatos visszhangokat, kopogó hangokat és túlhangokat a munkahelyi környezetben. A pontos paramétereket helyszíni akusztikai méréssel lehet meghatározni. Az akusztikai tervezés során eldöntik, hogy a mérési értékek és az adott helyiség adatai alapján milyen eszközök segítségével tudják a hiányosságokat és a fennálló akusztikai problémákat megszüntetni.

Exit mobile version