Dizájnos karkötőtől vár világsikert egy magyar startup

L!BER8Érdekes luxuskarkötőt fejleszt a L!BER8 Technology nevű magyar startup csapat. A tago arc névre keresztelt kiegészítő nagy újítása, hogy az e-könyvolvasókból is ismert E Ink kijelzővel ellátott karkötő mintája tetszés szerint változtatható. A viselő aktuális ruhájához és hangulatához passzoló kép egy mobil alkalmazás segítségével varázsolható át az ékszerre. A cég néhány napon belül, az Indiegogo-n induló közösségi finanszírozási kampány bevételéből indítja el a tömeggyártást.

Az E Ink kijelzővel ellátott karkötő egy NFC chip által összeköttetésben van a mobiltelefonnal, így mindenfajta kábel vagy bluetooth kapcsolat nélkül „átvarázsolható” rá az applikációból kiválasztott minta. Az ékszerre különféle mintákat lehet letölteni, illetve az ékszer viselője akár megalkothatja a saját stílusának megfelelő formát is, amit meg is oszthat majd a tago közösséggel. A L!BER8 szeretne grafikusokat, művészeket is bevonni a további képek megalkotásába, illetve tervben van ismert luxus divatmárkák által támogatott, egyedi minták létrehozása is. A termék várhatóan 2015 utolsó negyedévében kerül kereskedelmi forgalomba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új multifunkcit mutatott be a Canon

vas febr 8 , 2015
A Canon PIXMA nyomtatócsaládjának új tagja, a PIXMA MX495 a gyártó szerint a lakásokba és kisebb irodákba egyaránt ideális. Az MX495 egy olyan multifunkciós eszköz, amely egyaránt alkalmas nyomtatásra, másolásra, szkennelésre és faxolásra is, és mindezt elérhető áron kínálja. Az integrált wifi révén az MX495 egyszerre több asztali számítógéphez, notebookhoz […]