mínuszos.hu

Digitális jólét: hat szabolcsi járásban folytatódik az ingyenes eszközosztogatás

Nyíregyháza után hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járásra is kiterjesztik a Digitális jólét program lakossági eszköztámogatást célzó kísérleti alprogramját, és így több mint 2800 informatikai eszközt kaphatnak az ott élők – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Kisvárdán.

Solymár Károly Balázs elmondta: hazai forrásból, 330 millió forint értékben több mint 2400 notebookot és 400 tabletet kaphatnak a kisvárdai, az ibrányi, a baktalórántházi, a tiszavasvári, a kemecsei és a nagykállói járás településein élők, akiknek emellett digitális kompetenciát fejlesztő díjmentes képzéseket is indítanak. Az eszközökhöz pályázaton lehet hozzájutni, a pályázati lehetőség február 13-án nyílik meg és két hónapig tart. A kiírás szerint azok pályázhatnak, akik a kijelölt járások településeinek valamelyikén bejelentett állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.

A célcsoportok között a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők, a nyilvántartott álláskeresők, a közfoglalkoztatási programban részt vevők, a 45 év feletti munkavállalók és az aktív idősek szerepelnek. Utóbbi csoporthoz tartozó pályázók csak tablet, míg a többi célcsoport csak notebook elnyerésére jogosult. Főszabály szerint egy háztartás egy eszközt nyerhet, kivétel csak azon nagycsaládos pályázók esetén lehetséges, akiknek a háztartásában él másik, valamelyik rászorultsági célcsoportban érvényesen pályázó – ők a notebook mellé egy tabletet is kaphatnak.

Exit mobile version