mínuszos.hu

Digitális biztosításközvetítő platform indult

Keszthelyi ErikElindította digitális biztosításközvetítő rendszerét a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.

Keszthelyi Erik, a társaság elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az alkuszcég 22 milliárd forintos árbevételt ért el 2023-ban, több mint kétszáz munkatárssal és ezer biztosítási tanácsadó szakértővel dolgoznak. Erre az évre harmincmilliárd forintos árbevétel elérését tűzték ki célul. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a biztositasipiac.hu-n kötelező felelősségbiztosítást, CASCO-t, utasbiztosítást, lakásbiztosítást, illetve minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást köthetnek a felhasználók. Az ügyfelek számára az adott élethelyzetben a leginkább megfelelő biztosítás megtalálását helyezik a középpontba. A portál minden évben automatikusan megversenyezteti a felhasználók platformon kezelt biztosításait, hogy mindig a legkedvezőbbet kínálja fel számukra. Garanciát vállalnak az alulbiztosítottság elkerülésére, nem a legolcsóbb, hanem a jó biztosítási fedezetet nyújtó termékeket közvetítik ügyfeleiknek.

Az oldalon lehetőség van arra is, hogy a felhasználók áthozzák ide a máshol kötött biztosításaikat, így egy helyen láthatják és kezelhetik az összes biztosítási szerződésüket — közölte Keszthelyi, aki szerint egyedülálló, hibrid modellt hoztak létre. A hétvégenként is elérhető telefonos ügyfélszolgálaton szakértőktől kérhetnek segítséget az ügyfelek biztosításaik megkötéséhez, vagy egyéb ügyeik intézéséhez. A vállalat az elmúlt négy évben a fejlesztésre több milliárd forintot fordított, hogy az ügyfeleket megfelelő szinten tudják kiszolgálni. Az alkuszcég ráadásul stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel. Bejelentették, hogy a társaság a biztositasipiac.hu platformon megkötött minden szerződés után 250 forinttal támogatja a segélyszervezetet.

A biztosítási szektorban felmérések szerint az ügyfelek hetven százaléka szívesen venne igénybe digitálisan, adatalapon, egyénre szabott szolgáltatást. A világ nagy biztosítóinak hetvenhét százaléka dolgozik azon, hogy teljesen digitalizált folyamatot építsen ügyfeleinek; a digitális biztosítási szolgáltatások létrehozásába kétszázmilliárd dollárt fektettek 2023-ban.

 

Exit mobile version