Deutsch: minden Nyíregyháza mellett szól

Európai szinten kiemelkedő digitális fejlettségűnek számít Nyíregyháza városa, amely különböző területeken kínál befektetési lehetőségeket az olasz vállalkozók számára, hangzott el a Smart City Nyíregyháza című fórumon Rómában.

A megyei jogú város a Digitális Magyarország fejlesztési program keretében Nyíregyházán működő smart projekteket mutatta be a mobilitás, az életminőség javítása, tehát az egészségügy és az oktatás terén, valamint az e-government elektronikus közigazgatásban. Nyíregyháza nyitott város – hangsúlyozta Kovács Ferenc polgármester, aki nem csak a város gazdasági lehetőségeiről, hanem kulturális, idegenforgalmi kínálatáról és mindennapi életéről is beszélt. Elhangzott, hogy a kreatív és innovatív fejlesztések a turizmusban is meghozták az eredményt: a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma évről évre növekszik, tavaly minden korábbi csúcsot megdöntött.

A fórumon Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos kijelentette, ha magyarországi befektetésről van szó, minden Nyíregyháza mellett szól. Egyrészt a városban dolgozó magyar kis- és középvállalkozások, valamint nagy cégek komoly teljesítménye miatt, de jelentős multinacionális vállalkozások is dolgoznak a térségben. Nyíregyháza felsőoktatási képzése, a térség jó közlekedése és infrastruktúrája szintén előnyt jelent. „A XXI. században azonban az számít leginkább, hogy Nyíregyháza digitális szempontból is élen jár Európában” – mondta Deutsch.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Canon EOS: okostelefonos alkalmazások IV.

szo ápr 1 , 2017
Idén márciusban harminc éve, hogy a cserélhető objektíves fényképezőgépeket, és a rengeteg kompatibilis kiegészítőt is magában foglaló EOS-rendszert piacra dobta a Canon. Erről a sikertörténetről szol sorozatunk. A Camera Connect alkalmazással wifin keresztül egy mobil telefonról is el tudjuk sütni a fényképezőgépet, illetve fotókat tudunk átmásolni mobil eszközünkre. A Canon […]

És még ez is...