Deutsch: már csak egy kicsit kell kitartani, azután minden köznevelési intézményben lesz szélessávú internet

Legkésőbb a 2018/19-es tanév végére Magyarország minden köznevelési, szakképzési intézményébe eljut a szupergyors internetszolgáltatás a nagy sávszélességű adatátviteli lehetőséget biztosító kapcsolaton keresztül, valamint az épületen belüli wifi-rendszerek is kiépülnek — jelentette ki a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.

Deutsch Tamás elmondta, hogy a fejlesztések hátteret biztosítanak majd a digitális oktatásnak, amihez az alapot a digitális oktatási stratégia adja. A stratégia az oktatás teljes digitálizációját elősegíti, ehhez hasonló kevés van a világban – tette hozzá. Mint elmondta, az internethálózat fejlesztései már zajlanak. Megjegyezte, ezzel párhuzamosan javítják az intézmények eszközellátottságát is, mert modern eszközök híján nem lehet élményközpontú oktatást megvalósítani. Deustch közölte, hogy az eszközfejlesztési pályázat eredményhirdetése heteken belül várható, több tízezer digitális eszközt juttatnak el az intézményekbe.

A biztos rámutatott arra, hogy a modern eszközök mellett ugyanannyira fontos a pedagógusok digitális pedagógiai tudásának, kompetenciájának gyarapítása is. Éppen ezért a több mint 130 ezer, köznevelésben dolgozó pedagógus közül negyvenezren már a most induló tanévben képzéseken vesznek részt: a tanfolyamokon laptopot is kapnak, amit használni tudnak majd mindennapi munkájuk során. Deustch úgy fogalmazott, hogy a jövő iskolája érdekes és digitális, mert már ma is „digitális bennszülöttek” ülnek a padokban, akiknek „technológiai univerzumban zajló oktatással” lehet élményszerűvé tenni az iskolát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hétfőtől csak elektronikusan kérelmezhetőek a vámengedélyek

pén szept 1 , 2017
Október 2-ával néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók. 2017. október 2-ától új uniós, központi váminformatikai rendszert (Customs Decision Managment System – CDMS) állít üzembe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal („NAV”), mely összhangban van a […]
ZX-81

És még ez is...