mínuszos.hu

Deutsch: a magyar digitális gazdaság „európai szereplővé vált”

Megnyílt a magyar stand a CeBIT-en, a világ egyik vezető informatikai vásárán. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a 400 négyzetméteres standot megnyitó beszédében kiemelte, hogy a magyar digitális gazdaság „európai szereplővé vált”, az ágazat jelentőségét mutatja, hogy a hazai össztermék (GDP) több mint húsz százalékát állítja elő, és a munkavállalók több mint 15 százalékát foglalkoztatja. „Tudjuk a helyünket, tisztában vagyunk a gazdasági súlyunkból és méretünkből fakadó szerepünkkel, mégis mindenfajta túlzott magabiztosság nélkül kijelenthetjük, hogy a magyar digitális gazdaság állja az európai versenyt” – mondta a biztos. Deutsch kiemelte, hogy a standra és a résztvevők felkészítésére fordított 340 millió forint költségvetési forrás „nagyon jól kamatozó befektetés”, mert a „legpesszimistább” számítások szerint is ennek az összegnek a harminc-negyvenszeresét éri majd el a németországi nagyvárosban rendezett fórum révén megkötendő üzletek összértéke.

Idén hiányzik a kiállítók közül a Microsoft, de megjelent a Facebook, a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP pedig egy 60 méter magas, 40 kabint forgató óriáskerékkel vesz részt a CeBIT-en, és termékeit egy vidámpark üzemeltetésére fejlesztett rendszer elemeiként mutatja be.

Exit mobile version