mínuszos.hu

Delta-csoport: egymilliárd forint adózott eredmény

Delta Csoport, Delta TechnologiesA Delta Technologies Nyrt. csoportszintű adózott nyeresége 1 milliárd forint lett a 2021-22-es üzleti évben, az előző évi 142 millió forint veszteség után – közölte a társaság.

A társaság csoportszintű nettó árbevétele elérte a 26,6 milliárd forintot, az előző időszak 13 milliárdja után. A közgyűlésen az igazgatóság ismertetette a következő öt évre vonatkozó üzleti és pénzügyi célokat is. Eszerint a 2027-es üzleti évre a vállalat csoportszintű árbevétele 50-55 milliárd forintos szintre emelkedik, évi átlagos 16 százalékos növekedés mellett. Amennyiben az ambiciózus tervek ezen az időtávon teljesülnek, a cég osztalékfizetést is kilátásba helyez.

Tájékoztattak arról is, hogy mintegy 1800 milliárd forintra rúg azoknak az informatikai keretmegállapodásoknak az összértéke, ahol a Delta valamilyen formában beszállítóként – akár konzorcium vezetőjeként vagy tagjaként – közreműködik. A közigazgatás, az egészségügy és az oktatás területén végzett informatikai fejlesztések mellett folyamatosan emelkedik az Ipar 4.0 szakterületén a nagyvállalatok, valamint a kis- és közepes vállalkozások részére teljesített megbízások volumene is, a gyáripartól a mezőgazdaságon át a logisztikáig.


 

Exit mobile version