mínuszos.hu

Dél-Korea észak-koreai kiberfenyegetés miatt adott ki figyelmeztetést az USA

Dél-Korea hacker KimsukyÉszak-Koreai kiberfenyegetés miatt adtak ki figyelmeztetés az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben dél-koreai hatóságokkal.

A Szövetségi Nyomozó Iroda, a Központi Hírszerző Ügynökség valamint az amerikai külügyminisztérium, Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimsuky néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a Kimsuky egy, a kibertérben működő személyekből álló csoportosulás, amely „nagyszabású társadalmi befolyásszerző kampányokat” indít elsősorban elemzőintézetek, tudományos szervezetek és médiumok manipulálásával hírszerzési céllal.

Az amerikai-dél-koreai közös kiberbiztonsági felhívás részletes tájékoztatást tartalmaz a Kimsuky-csoport működéséről, a jelenlétükre gyanút adó jelekről, valamint az általuk jelentett kockázat mérsékléséről, emellett azt kérik, hogy aki ilyen támadás célpontjává válik, jelezze egy erre kialakított kormányzati honlapon – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében.


 

Exit mobile version