Dagadt Köcsög az Okostelefon Akadémián

GoogleGlassxAz év első Telenor Okostelefon Akadémiájának témája az év várható slágere, a testen hordható okos eszközök. Számos iparági elemzés jósolja azt, hogy 2014 a viselhető okos eszközök éve lesz, mint az okosszemüvegek, okosórák, vagy különböző, a testedzéshez, vagy egészségügyi vizsgálathoz használt hordható tárgyak. Előrejelzések szerint idén akár tízmillió darab is fogyhat ezekből szerte a világon. A téma iránt érdeklődőknek már csak március 12-ig kell várni, hogy a Millenáris D csarnokában élőben pillanthassák meg Maróy Ákos, az EU Edge alapítójának jóvoltából a Google legizgalmasabb fejlesztését, a Google Glasst. Az okosszemüveg nemcsak a színpadon lesz látható, hanem – a kapacitásoknak megfelelően – a vendégek számára lehetőség nyílik az eszköz felpróbálására is. Az okos- és csatlakoztatott órákról Bodnár Csaba, a Mobilaréna szakújságírója nyújt majd áttekintő képet, különös tekintettel a jelenleg forgalomban lévő legnépszerűbb készülékekre, illetve arra is fény derül, hogy vajon mi lesz a sorsa ennek a szegmensnek az okos kiegészítők áradatában. Moós Gergely, a Dagadt Köcsög blog szerzője, a sportoláshoz kifejlesztett okos eszközökre helyezi a hangsúlyt, amelyek a sportrajongók és az életmódváltást fontolgatók körében számíthatnak elsöprő sikerre.

Az előadások mellett az Expo területén a legnagyobb készülékgyártók, az Alcatel, a Huawei, az LG, a Samsung, a Sony és a ZTE mutatják be a februári Mobile World Congress-en leleplezett újdonságaikat. Az eseményre többek között a Samsung most debütáló csúcstelefonja, a Galaxy S5 is megérkezik, amely Magyarországon az Okostelefon Akadémián élőben is látható lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.