Csúszhat az Apple okosórájának megjelenése

iWatchAz Apple már szeptember 9-én bemutathatja legújabb mobil elektronikus eszközét, a hírek szerint az iWatch elnevezésű okosórát, de a céghez közeli források szerint a termék csak hónapokkal később, 2015 elején lesz megvásárolható – írta meg a Financial Times (FT) brit gazdasági napilap. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója korábban ígéretet tett, hogy idén új termékcsaládot vezet be a piacra az Apple. A mostani információk szerint azonban a cég lemarad a karácsonyi szezonról. Az Apple befektetőinek ez kedvezőtlen fordulat, mert a vállalat így biztosan elesik potenciális bevétele egy részétől. A FT forrásai arról nem nyilatkoztak, hogy az okosóra gyártási folyamatánál vannak gondok, vagy csupán a terméktervezés miatt van késés.

Az Applenél nem szokatlan, hogy több hónap telik el, míg egy már bejelentett termék a boltokban is elérhetővé válik. Hasonló volt a helyzet az iPhone okostelefon és az iPad táblagép első megjelenésénél is. Abban is ragaszkodik a „hagyományokhoz” a vállalat, hogy nem az ő okosórája lesz az első a piacon, ahogy okostelefonja és táblagépe sem az első volt. A Samsung okosórája már egy éve megvásárolható, és már a Google-nak is van karon viselhető mobil eszköze — számolt be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Klassz: az USA-ban is használható a Napijegy

sze szept 3 , 2014
ShareTweetPinShareA Vodafone szeptember elsejével az Egyesült Államokra is kiterjesztette az Európa Napijegy hatókörét, így az USA-ban is kiszámítható, napi 990 forintos költséggel, a hazai árakon, a hazai adatforgalmi keret terhére lehet használni a mobilokat, jelentette be a Vodafone. A magyar piacon már a kiterjesztés előtt is egyedülállónak számító Európa Napijegy […]
Vodafone

És még ez is...