CSR: csoportos létszámleépítés a Telenornál

A Telenor Magyarország a szervezet átalakításáról és csoportos, várhatóan 100-120 fős létszámcsökkentésről döntött – közölte a távközlési cég.

A vállalat megerősítette a portfolio.hu információit, a létszámcsökkentés által hatékonyabb működési struktúra jöhet létre, megőrizve a hosszú távú versenyképességet – válaszolta a Telenor. Arról viszont nem közölt pontos információt a cég, hogy az intézkedések miként befolyásolják az idei pénzügyi eredményeket. A munkavállalók önkéntes jelentkezéssel is távozhatnak, üres pozíciók is megszűnnek, a leépítés nem érinti viszont az üzletekben, illetve az ügyfélszolgálaton, a közvetlen ügyfélkapcsolattal foglalkozó munkakörökben dolgozókat.

Az elbocsátásokban érintetteket március 14-én értesíti a cég, április 18-án pedig megkapják felmondólevelüket, ezt követően indul a felmondási időszak. A Telenor jelezte, hogy a szervezeti változás előkészületeibe bevonta a munkavállalói érdekképviseletet, velük együttműködve és konzultálva véglegesítik a leépítés menetét és feltételeit. A távozóknak szánt ajánlat tartalmazza a többi között a munka törvénykönyve által munkáltatói felmondás esetére meghatározott csomagot, extra kéthavi fizetést és az előzetes értesítéstől számított, felmentésből adódó, egyhavi jövedelmet. Emellett a vállalat a volt dolgozóit különféle eszközökkel (mobiltelefon, laptop, mobilinternet) és tanácsadással segíti a munkakeresésben, igény esetén pedig digitális tanulási lehetőség is nyújt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A sorrend: Apple, Samsung, Amazon

ked febr 21 , 2017
A táblagép piacot 27,0 százalékos részesedéssel az Apple vezette tavaly, bár eladásai 14,7 százalékkal, jóval a piaci átlag felett csökkentek. A 45,55 milliós eladási szám azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az idén az Apple 39,3 millió táblagépet értékesít, piaci részesedése pedig 26,6 százalékra csökken a Trendforce prognózisa […]

És még ez is...