CSR: bezárja ózdi gyárát az ABB

A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként – közölte a cég.

Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint. Mint írták, az ózdi gyár termelési volumene folyamatosan csökken és hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre. A tájékoztatás szerint 2020 végén áll le az ózdi üzem működése véglegesen. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit. Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait. A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket, vagy akár a saját vállalkozások indítását – közölték.

A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az ITM megpróbál segíteni az ABB elbocsátott munkavállalóinak

vas febr 16 , 2020
Tárgyalást kezdeményez az ózdi ABB-gyár idei tervezett bezárásával kialakuló helyzet rendezéséről az innovációs és technológiai miniszter a helyi vezetőkkel annak érdekében, hogy a társaság munkavállalói mielőbb új állást találjanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Kiemelték, hogy a tárca prioritásként kezeli az ózdiak ügyeit, így haladéktalanul reagál az […]
ITM

És még ez is...