mínuszos.hu

Csoi Dzse Jong: Magyarország az elektromosautó-gyártás fellegvára

Kétszáz embernek ad majd munkát épülő salgótarjáni üzemében a dél-koreai Bumchun Precision nevű cég, a beruházás értéke 41 millió euró, mintegy 13,3 milliárd forint. Magyarország polgárai 2,65 milliárd forinttal támogatják a beruházást.

Csoi Dzse Jong, a Bumchun Precision elnökhelyettese elmondta, hogy magas minőségi követelményeket támasztó világcégek megrendelésére gyártanak informatikai és mobiltelefon alkatrészeket, és erre a technológiára alapozva 2015 óta foglalkoznak elektromos autók akkumulátorcsatlakozóinak gyártásával. Európát, illetve Magyarországot az elektromosautó-gyártás fellegvárának nevezte, és megerősítette, ezért döntöttek úgy, hogy Magyarországon építik meg a gyárat. Salgótarjánt a helyszín és a képzett munkaerő alapján kiválónak találták, a fejlesztési lehetőségek pedig biztosak. Egyelőre 12 ember vettek fel, akik közül öten már dél-koreai képzésen is részt vettek, további négy munkatárs a jövő héten utazik a távol-keleti országba. A gyárhoz 27 ezer négyzetméteres területet vásároltak meg a salgótarjáni ipari parkban. Az üzem telepítéséhez átalakítanak egy korábban kereskedelmi raktár céljait szolgáló épületet, de marad hely arra is, hogy a jövőben új üzemcsarnokot építsenek fel a területen. A tervek szerint az első akkumulátorcsatlakozó 2020 júniusára készül el a salgótarjáni üzemben.

Exit mobile version