Csaknem másfélezer céget megkárosító csalókat ítéltek el Fejérben

Az elsőrendű vádlottat négy év, a másodrendű vádlottat két év tíz hónap börtönre ítélte a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, mert 2011-ben csaknem másfélezer cégtől csaltak ki összesen több mint negyvenmillió forintot internetes telefonkönyv, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványok készítésére. A törvényszék közleménye szerint közokirat-hamisítás és csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében mondták ki jogerősen bűnösnek a vádlottakat. Az ötödrendű vádlottra egy év négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. A közokirat-hamisítás miatt bűnösnek talált másik két vádlottat próbára bocsátották.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 2011-ben megvásárolta mintegy százezer cég adatait, majd – egyik esetben egyedül, a másikban a másodrendű vádlottal közösen – a többi vádlott nevére két gazdasági társaságot alapítottak, de utóbbiak a vállalkozás irányításában nem vettek részt. Ezután előfizetői szerződést és díjbekérő nyomtatványt küldtek a megvásárolt címekre, és mintegy ezerötszáz cég összesen több mint negyvenmillió forintot át is utalt nekik. Az előfizetői szerződésben vállalták, hogy a cégek adatait internetes telefonkönyvként, valamint nyomtatott és CD-formátumú kiadványként közzéteszik. Az internetes oldalak azonban telefonkönyvként nem működtek, a többi változat elkészítése pedig eleve nem állt szándékukban – olvasható a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Black Friday után itt a Black Sabbath

szo nov 24 , 2018

És még ez is...