Csak névleges költsége lehet a vitarendezésnek

euroAz Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, ahová a fogyasztók regisztrálhatnak, és lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék, elkerülve a bírósági eljárást. A Magyarországon kizárólagos illetékességű Budapesti Békéltető Testület eljárása ingyenes. Amennyiben fontolóra veszi, hogy más tagállam alternatív vitarendezési fórumában állapodik meg a kereskedővel, mindenképpen kérjen erre vonatkozó információt az adott tagállam online vitarendezési kapcsolattartó pontjától erre vonatkozóan. Mindemellett, bár jogszabály szerint a fogyasztótól maximum névleges díj kérhető, ez esetenként elérheti az 50-100 eurót vagy meg is haladhatja. Amikor már egy alternatív vitarendezési fórum elé kerül a panasz, a fórum kötelezően tájékoztatja a feleket – eljárási szabályai mellett – az eljárás költségeiről is, de érdemes már a fórum kiválasztása előtt érdeklődni erről.

A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező alternatív vitarendezési fórumokat a platform az űrlapon megadott lakóhely/tartózkodási hely alapján, és a vitához kapcsolódó ágazat alapján határozza meg. Azért fontosak ezek az adatok, mert ugyan Magyarországon egyetlen alternatív vitarendezési platformnak – a Budapesti Békéltető Testületnek – van kizárólagos illetékessége a határon átnyúló online fogyasztói jogvitákban, ám más uniós országokban eltérő lehet a rendszer. Például Németországban külön fórumok foglalkoznak a járműjavítás, ruhatisztítás és más gazdasági ágazatok területén (építőipar, rádió- és televízió stb.) felmerült vitákkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mobil távlatok és a krém: jön a Evolution & Mobile Hungary konferancia

sze febr 10 , 2016
ShareTweetPinShareNyakunkon a kétnapos Evolution & Mobile Hungary konferencia. Március 2-3-án rendezik meg a Tabuk nélkül – Költések és arányok a reklámiparban címet viselő szakmai napot, amelynek során állítólag a hazai média- és reklámszakma krémje vizsgálja majd az iparág aktualitásait és várható jövőbeli irányait. Kitérve többek között arra, hogy hogyan alakult […]
taps

És még ez is...