mínuszos.hu

CDSYS: az igazi sikertörténet

forintA Compliance Data Systems Kft. (CDSYS) a tavalyi 655 millió forintos árbevétel után, ebben az évben már az utolsó negyedév előtt elérte az idei tervben szereplő egymilliárd forintos forgalmat. A hazai adatszivárgás elleni védelem szakértője az alakulása óta eltelt hat évben a legnagyobb globális szállítók megoldásait forgalmazva jelentősen bővítette ügyfélkörét. A megalakulása óta tartó dinamikus növekedésnek köszönhetően a vállalat négy év alatt ért a félmilliárdos határ közelébe. A 2012-es év 446 millió forintos árbevétele után, 2013-ban ötven százalékos növekedéssel 655 millió forint bevételt könyvelhettek el, amely idén a hagyományosan erős utolsó negyedév előtt meghaladta az egymilliárd forintot, így akár az elmúlt év duplázását is jelentheti. A jelentős növekedést az ügyfélkör bővülése mellett az it-biztonsági közbeszerzési eljárásokban elért sikerek adták.

A 2008-ban alakult CDSYS az Identity and Access Management, illetve Magyarországon elsőként az adatszivárgás elleni védelmi megoldásokkal (DLP) kezdte működését a Sun Microsystems és a Symantec partnereként. Először ezeken a területeken vált piacvezetővé, de napjainkra az it-biztonság témakörét teljesen felölelő gyártó-független szolgáltatóvá nőtte ki magát a vállalat, amelynek ügyfelei között több neves pénzintézet és biztosító is található. Az elmúlt és az idei évben nagy hangsúlyt fektettetek a kis- és középvállalkozásoknak szánt megoldások bővítésére, így például az idei évtől forgalmazzák a piacvezető UTM gyártó, Fortinet termékeit is. A CDSYS együttműködik az Oracle, a Symantec, a CA, a McAfee, a ForgeRock, a Novell, a Juniper vállalatokkal, valamint kizárólagos forgalmazói a VeriSign SSL termékeknek is. Ügyfeleik között jelentős a pénzintézetek és biztosítók – az Allianz Hungária, a CIB Bank, az Erste Bank, FHB Bank, a Fundamenta-Lakáskassza, és az UniCredit Bank – mellett nagyvállalatok is megtalálhatóak, így például az E.ON Hungária vagy a Richter Gedeon.

Exit mobile version