mínuszos.hu

CDSYS: az adat már csak olyan, hogy szivárog

ZX-81

A napokban lezajlott ITBN konferencián tartott kerekasztal beszélgetést négy ügyfelének képviselőjével a Compliance Data Systems Kft. (CDSYS), az adatszivárgás elleni védelem bevezetésének és használatának tapasztalatairól. Mint kiderült, több helyen előfordultak már biztonsági incidensek, amelyek szükségessé tették egy DLP megoldás bevezetését, de volt olyan vállalat, ahol a már meglévő jó biztonsági szintet akarták továbbfejleszteni. A bevezetések során a munkavállalók belső ellenállását is kezelni kellett, illetve a jogi és szabályozási feltételek betartására is kiemelt figyelmet kellett szentelni. A vállalatok képviselői szerint nem kell félni egy adatszivárgás elleni megoldás bevezetésétől, három-hat hónap alatt komoly és jól látható eredményeket lehet vele elérni, kevés erőforrással és napi 1-4 óra ráfordítással hatékonyan üzemeltethető a DLP megoldás akár egy több ezer fős szervezetnél is.

Exit mobile version