Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai egy különleges ásványcsalád, a perovszkitok tulajdonságait vizsgálták. A kutatók célja, hogy ezek felhasználásával a mérési pontosság megtartása mellett miniatürizált detektorokat fejlesszenek ki, amelyeket többek között az űrkutatásban, az atomerőművekben, valamint […]

Egy eddig nem azonosított, az egész agykéregre jellemző működési elvet írtak le kutatók, amely hozzájárul a tanulás korai fázisának sikerességéhez. A kutatás eredményei alapul szolgálhatnak egyes kórállapotok, például az autizmus és a skizofrénia kifejlődését vizsgáló kutatások tervezéséhez. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a BrainVisionCenter […]

Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő-kréta korból való borostyánban. A Biologia című tudományos folyóiratban közzétett eredmények szerint a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK), az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársai által […]

Közel ötven ember mérgezés miatt szorult orvosi ellátásra Ausztráliában, miután az egyik helyi áruházlánc által forgalmazott bébispenótból ettek. A hatóságok felszólították az embereket, hogy ha van otthon ilyen spenótjuk, ne egyék meg, hanem dobják ki. A Riviera Farms ausztráliai termelő spenótjáról van szó. Az egy kilogrammos kiszerelésű zöldség az új-dél-walesi […]

Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által. Jennifer Granholm Washingtonban tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory kutatói bejelentették, első alkalommal sikerült az úgynevezett fúziós reakció […]

A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése. Az űrhajó-egység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perc volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt, […]

Elkészült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatóinak legújabb kisműholdja, az MRC-100, amely a Föld körüli elektroszmogot vizsgálja majd. Az űreszközt a tervek szerint 2023 májusában bocsátják fel az űrbe. A kisműhold három év alatt készült el a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak együttműködésében. […]

A jelenleg még gyógyíthatatlan Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit – számolt be a The Guardian. Az új szer lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél. A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta […]

Az elkövetkezendő tíz év legfényesebb és legnagyobb Marsa lesz látható egész decemberben az égbolton. A vörös bolygó december 1-jén ér földközelbe, majd december 8-án kerül szembenállásba a Nappal az égbolton. Szabad szemmel nézve csak a Jupiter látszik majd nála fényesebbnek. Mivel az égitest a Nappal való szembenállása környékén kerül földközelségbe, ilyenkor […]

Hawaii szigetén 38 év után ismét működésbe lépett a világ legnagyobb aktív vulkánja, emiatt figyelmeztetést adott ki az amerikai földtani intézet (USGS) is. A Mauna Loa vasárnap éjszaka tört ki, és hamuval borította be a környező térséget. A hawaii vulkánfigyelő szolgálat tájékoztatása szerint a kitörés egyelőre nem fenyegeti a vulkánhegy […]