A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) kisfilmes népnevelő sorozatának új epizódja a háztartási költségvetés szerepére és megújult alkalmazásukra hívja fel a figyelmet. A háztartási költségvetés készítése segít kézben tartania pénzügyeket, így könnyebben elkerülhető, hogy a kiadások túllépjék a bevételeket, gyorsabban áttekinthető, melyik tételek veszélyezteti a család pénzügyi egyensúlyát, vagy […]

  Kedden meghirdették az első olyan informatikai képzéseket, amelyekhez egy kiemelt uniós projekt keretében százezer felnőttnek nyújtanak támogatást. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH), az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint keddtől lehet regisztrálni a „Tudásod a jövőd” honlapon. A képzési kínálatot folyamatosan bővítik – tették hozzá. Mint kifejtették, a programban azok […]

  A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két hallgatója nyerte meg az SAP nemzetközi versenyét- jelentette be a magyar leányvállalat. A megmérettetés során az UNICEF francia szervezete számára kellett olyan vizuális megoldást tervezni, amellyel az jobban át tudja tekinteni adományozóit, és ez alapján célzott gyűjtésbe foghat. Ennek segítségével pedig eredményesebben […]

  Elindult a Kós Károly Kollégium – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli tanácsadó testülete – saját honlapja vasárnap – közölte a szervezet az MTI-vel. A közlemény szerint a kollégium névadója előtt tiszteleg, amikor éppen vasárnap üzemeli be honlapját, hiszen éppen 129 évvel ezelőtt, 1883. december 16-án született […]

  A kiszivárogtatott – és azóta a kormányszóvivő által nem cáfolt, sőt inkább megerősített – hírek szerint jövőre a kormány műszaki, informatikai és természettudományos területeken összesen mindössze 2 850 államilag támogatott helyet hirdet meg. Ez az idén meghirdetett ösztöndíjas helyek nagyjából ötöde. Laufer Tamás, az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások […]

  Új informatikai laboratóriumot avattak fel a nagyváradi Partenie Cosma Közgazdasági Középiskolában, a Microsoft és a HP romániai képviselőinek jelenlétében. A rendszer újdonsága a régebbi típusú informatikai laboratóriumokhoz képest az, hogy egyetlen egységhez tizenhét monitort és billentyűzetet kapcsoltak, amelyek mindegyikét a szerverszámítógép felügyeli. Amint tegnap a középiskola tizenhét diákja Bălan […]

A Magyar Rektori Konferencia közleménye A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tájékoztatja a közvéleményt, hogy a ma bejelentett, a magyar felsőoktatást alapjaiban érintő kormányhatározatokkal nem ért egyet. Az előzetes szakmai egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket az alábbi indokok miatt elutasítja: 1) A fiatalok és az intézmények számára már a közeljövőt is kiszámíthatatlanná […]

  Intézménykeresővel és kérdezőfelülettel bővült az Oktatási Hivatal (OH) új honlapja, a felhasználók nem csak emailen tehetik fel kérdéseiket, hanem A pedagógus ügyvédje és a Hivatal válaszol szolgáltatáson keresztül is. Princzinger Péter, az OH elnöke a közleményben kiemelte: a korábbi információk mellett számos adathoz, dokumentumhoz sokkal könnyebben férhetnek hozzá a […]

  Magyarországon először az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájának 8/b osztályos tanulói sajátíthatják el a tananyagot táblagépekre alapozott módszertan keretében – jelentette be a főiskola rektora kedden Egerben. A főiskola a Nemzeti Tankönyvkiadóval, illetve a Szinva Net Informatikai Kft.-vel közösen 11 tantárgyból készített táblagépeken alkalmazható tananyagokat – közölte Kis-Tóth Lajos. […]

A jövőbeli tantermek megtervezésével és tesztelésével foglalkozó kutatók szerint a Star Trek-típusú többérintős, többfelhasználós okosasztalok jelentősen javíthatják a diákok matematikai képességeit. A négyszáz gyermek bevonásával készített hároméves felmérés eredményei alapján az interaktív okosasztalok sokkal hatékonyabbak a „papíralapú” oktatásnál, és használatuk révén a gyerekek megtanulnak hatékonyabban együtt dolgozni, ami segíti a […]