Működik már városkártyaként, egyetemi kártyaként, és most már az oktatásban is használják a NetLock saját fejlesztésű CityPass kártyarendszerét. Az Óbudai Egyetemen immár a második alkalommal hirdették meg az „Elektronikus azonosítás biztonsági megoldásai” című tantárgyat, amelynek keretében a hallgatók a vállalat szakembereinek segítségével ismerkedhetnek meg az elektronikus azonosítás legújabb fejlesztéseivel […]

  Diákcsapatok jelentkezését várják a Microsoft Imagine Cup technológiai versenyre. A verseny történetének eddigi legmagasabb, mintegy 300 ezer dolláros összdíjazásával indul útjára világszerte, így Magyarországon is az Imagine Cup. A technológiai megmérettetésének döntőjét idén az oroszországi Szentpéterváron rendezik, a magyar diákok pedig hazai elődöntőn keresztül mérhetik össze a különböző Microsoft […]

  Több, jelenleg a marosvásárhelyi Elektromaros Líceumban informatikát oktató tanár fejezte ki elégedetlenségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által hétfőre időzített tanácskozáson amiért az oktatási intézményben megszüntetik az informatika szakos osztályt. Mint mondták, nem értik, hogy miért kell elrontani azt, ami jól működik. „Nyolc éve indították először az osztályt, jelenleg […]

  A legkorszerűbb szoftverekkel és csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médialabort adott át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön Budapesten. Az Új médiakultúra kreatív műhely a médiatanulmányokat folytatók gyakorlati képzését segíti. A laborban olyan világszínvonalú számítógépek és programok állnak a diákok rendelkezésére, amelyek a […]

  Az IBM Magyarország, a NFM Infokommunikációs Államtitkárságának kezdeményezéséhez csatlakozva, a magyar felsőoktatási intézmények teljes körére kiterjeszti Academic Initiatives programját, amely ingyenes hozzáférést ad licenszköteles szoftverek és más technológiai megoldások oktatási célú használatához. Az Academic Initiatives programban eddig azok az intézmények vehettek részt, amelyek az IBM-mel külön megállapodást kötöttek. A […]

  Az alap- és mesterképzésben tanuló végzős hallgatók számára egyedi hallgatói díjat létesít a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A pályázat írásához az SZTNH térítésmentes képzést és szakmai támogatást nyújt, ami segíti a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megvizsgálják szellemitulajdon-védelmi szempontból. A hivatal a nyertes pályázatokat 100-150 ezer […]

  Az informatikai hálózati rendszergazdák között Csőke János képviseli Magyarországot a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills versenyen július 2. és 7. között Lipcsében. Csőke a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, a hazai válogatóverseny győztese, aki tagja volt a EuroSkillsen aranyérmet nyert csapatnak is. Öt hónapos intenzív felkészülés után a világ 30 […]

  A Microsoft idén is útjára indítja a 2012-ben megrendezett „Csakeredeti” oktatási programot, amely egy országos vetélkedőn keresztül igyekszik egyértelmű képet adni a fiatalok számára a szoftverekkel és egyéb termékekkel kapcsolatos szerzői jogokról, és a biztonságosabb internethasználatról. A tavalyi vetélkedő rávilágított arra, hogy a digitális bennszülöttnek számító fiatal korosztály nagy […]

  Mostantól a főiskolai és egyetemi hallgatók az ország bármely részéről az eredeti ár töredékéért, diákáron szerezhetnek nemzetközi Ethical Hacking minősítést a Műegyetem és a NetAcademia Oktatóközpont együttműködése révén, így kiemelkedő lehetőségekhez juthatnak a munkaerőpiacon. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyike annak a 19 európai felsőoktatási intézménynek, mely […]

  Teret nyer a „Green it”, azaz a „Zöld Informatika” a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) gazdaságinformatikus és web-programozói képzésein, ahol elsőként vezetik majd be a Főiskola saját fejlesztésű, platform független digitális tananyagát. A multimédiás tanulófelületek kialakításával nem csak a tan- és segédanyagokat érhetik el a hallgatók saját informatikai, mobilkommunikációs eszközeiken […]