Rossz trend folytatását mutatják, és az egész magyar gazdaság számára elszomorítóak az idei műszaki felsőoktatási felvételik eredményei — áll az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) friss helyzetértékelésében. Egyértelműen látszik, hogy 2020-ban drasztikusan kevesen és nagyon hiányos tudással jelentkeztek továbbtanulási szándékkal a műszaki képzésekre. Az intézmények pedig erre válaszul – […]

Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott — derült ki egy friss felmérésből. A közlemény szerint a válaszadók 13 százaléka tízezer forint alatti összegből oldja meg a kötelező iskolaszer […]

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért – ez derült ki a Budapest Bank friss reprezentatív kutatásából. A közleményben kiemelik: a koronavírus-járvány miatt a magyar közoktatás rekordsebességgel […]

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány fel kíván készülni a koronavírus-járvány második hullámának elhárítására, ezért megkezdődött a KRÉTA integrált részét képező Digitális Kollaborációs Tér modul (DKT) fejlesztése. A DKT olyan komplex modul, amely segíti a tanárok és a diákok digitális online együttműködését, kommunikációját és a feladatok kiadását, szükségtelenné téve egyéb […]

A számítástechnika iránt érdeklődő, középiskolás lányoknak szervez programozó workshopot a Vodafone. A 14 és 18 év közötti lányoknak szóló képzés célja, hogy átfogó tudást adjon, és elindítsa a résztvevőket az informatika és programozás útján. Az ingyenes #CodeLikeaGirl tábort 2020. augusztus 25. és 27. között online rendezik. A „táborban” a résztvevők […]

Az ELTE Informatikai Kar idei felvételi eredményei a növekedésről, a felsőoktatási rendszerben elfoglalt pozíció megerősödéséről szólnak. Az átlagpontszám a tavalyihoz képest is emelkedett, immár 436 pont, programtervező informatikus szakon pedig az első két hely az ELTE-é. A most zárult felvételi eljárásban összesen 911 hallgatót vett fel az ELTE Informatikai Kar, […]

Augusztus 23. és 29. között Nagykanizsán rendezik meg a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI). A versenyt 1994 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. Az idei diákolimpiára tizenhárom országból (Ausztria, Németország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Svájc, Olaszország, Litvánia, […]

Az ELTE Informatikai Karán működő Microsoft MI Tudásközpont mesterséges intelligencia tananyagot fejleszt. A mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapjaink része, a Microsoftnak, mint megoldásszállítónak, az ELTE-nek pedig, mint oktatási-kutatási intézménynek fontos, hogy minél többen meg tudjanak ismerkedni a területtel, a lehetőségeivel. Ezért is kezdtek bele a tananyag fejlesztésébe. A tananyag célja, hogy gyakorlatorientáltan […]

A Kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció kérdései között arra is választ vár a kormány: járvány idején ingyenes legyen-e […]

A Nyíregyházi Egyetemen található Közép-Kelet-Európa egyetlen LEGO Education Innovation Studio-ja (Magyarul nyilván sokkal provinciálisabbnak tűnne az intézmény. A -szerk- megj.). A stúdióban több harminc órás képzési kurzus valósult meg az elmúlt hónapokban, több száz pedagógus végezte el a Projekt alapú ismeretátadás LEGO robotokkal, vagy a LEGO Education módszertani alapok alkalmazása […]