A Liferay munkatársai virtuális világ körüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt – közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója. Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év […]

A GKI Digital a Bónusz Brigád megbízásából, a pártpolitikai preferenciáktól elrugaszkodva a hazai és külföldi hírességek között keresett alkalmasnak vélt politikai vezetőket. Tom Hanks az internetezők 36 százaléka szerint jó miniszterelnök lenne. Hazai celebek közül Alföldi Róbert az, akit a legtöbben (12 százalék) miniszterelnöknek el tudnának fogadni. Szerencsére az internetezők […]

Cáfolja a romániai Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy bármilyen formában együttműködött volna az Cambridge Analytica nevű tanácsadó céggel. Az erről szóló közleményt azt követően adta ki a nagyobbik kormánypárt, hogy a Facebook-felhasználók adatainak politikai felhasználásával kapcsolatos botrány közepette egy brit politikai tanácsadó, Rupert Wolfe Murray az Associated Press amerikai hírügynökségnek nyilatkozva […]

Az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatta javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmeneti intézkedésként három százalékos adót vetne ki az érintett cégek, például a Google és a Facebook éves európai forgalmára. A tervezet értelmében az új adót csak a világszinten 750 millió eurós, az Európai Unióban pedig legalább ötvenmillió eurós […]

A török parlament a török médiahatóság, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Tanácsa (RTÜK) ellenőrzése alá vonta az internetes műsorszórást – jelentette csütörtökön a Milliyet török napilap. A szerdán késő este megszavazott törvény értelmében az a médiaszolgáltató, amely a tartalmait interneten keresztül is vagy kizárólag csak az interneten keresztül akarja közvetíteni, […]

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében. Zuckerberg – aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta – saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját. Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook „követett el […]

Meghívták Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját az Európai Parlamentbe (EP), hogy magyarázatot adjon a cég körül a napokban kirobbant botrányra – jelentette be kedden Antonio Tajani, az uniós képviselő-testület elnöke. „A Facebooknak egyértelművé kell tennie az 500 millió uniós polgár képviselői előtt, hogy a személyes adataikat nem használják fel a […]

Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazgatóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház arról, hogy a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég miként használhatott fel több tízmillió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban. A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt […]

A francia kormány hétfőn bemutatta az antiszemitizmus és rasszizmus elleni új programját, amely elsősorban a világhálón terjedő gyűlöletkeltés megfékezésére irányul az internetes szolgáltatók nagyobb felelősségvállalásának törvénybe iktatásával. Párizs célja, hogy a hazai törvény után európai szintű szabályozás szülessen a kérdésben. Edouard Philippe kormányfő bejelentése az első konkrét intézkedés a 2015-ös […]