Az adóhivatalé az idei legjobb információs és kommunikációs fejlesztés az informatikai piac csúcscégei és szakemberei szerint az év legjobb projektje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programja, az e-szja – állítja Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. A tájékoztatás szerint a Gyurós Tibor […]

„Néhány héten belül bejelentjük a világ első teljesen önvezérlő felhő-alapú adatbázis szolgáltatását” — jelentette be Larry Ellison, az Oracle elnöke és technológiai igazgatója. Az Oracle legfrissebb adatbázisa egy gépi tanuláson alapuló teljesen automatizált, önvezérlő rendszer, amely nem igényel emberi közreműködést az adatbázis hangolása vagy üzemeltetése során. Mesterséges intelligencia segítségével az […]

Asztmásokon segít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara diákjainak Pulmoment nevű telefonos alkalmazása, mely egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon – közölte az egyetem. Az alkalmazást az ELTE Informatikai Karán tanuló Eke Dániel, Bernáth Levente és Szücs András fejlesztette. Ez az első olyan magyar applikáció, ami […]

Az amerikai kormány betiltotta az orosz Kaspersky Lab informatikai cég termékeinek használatát a kormányhivatalokban. Az intézkedést a belbiztonsági minisztérium jelentette be, s egyúttal közölte, hogy a kormányzat által felügyelt valamennyi ügynökségnél is tilos lesz a Kaspersky termékeinek használata. Indoklásában a belbiztonsági tárca amiatti aggodalmát hangoztatta, hogy a számítógép-biztonsággal foglalkozó, moszkvai […]

A közelmúltban megkezdte működését a Continental gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központja a cégcsoport budapesti gyárában. A projekt kiemelten fontos a Continental nemzetközi tevékenységében, mivel az új magyarországi központ világszerte nyújt támogatást a cégcsoport gyártási helyszíneinek. Az informatikai szolgáltatások területén komoly tapasztalatokkal rendelkező DXC Technology (Enterprise Services Magyarország Kft., korábban a […]

A robotok és a programozás iránt érdeklődő gyerekek tömegeit mozgatja meg a FIRST LEGO League bajnokság világszerte. A miskolci regionális forduló elindításával az idei évadban 12 újabb magyar csapat kap lehetőséget a megmérettetésre. A FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és programozó verseny célja, hogy szórakoztató formában vezesse be a fiatalokat […]

Első ránézésre, egy nem nagy jelentőséggel bíró sajtóközleményt kaptunk, azonban a QNAP az adatbiztonság és a sérülékenységek feltárása terén, ismét nagy lépést tett előre, mivel együttműködik a CVE sérülékenységi listáért felelős hatósággal. Ez az a hatóság, ami az egyes sérülékenységekhez hozzárendeli az azonosítót, ezáltal az egész világon, egyértelműen meghatározhatóvá teszi […]

A felnőtt magyar internethasználók nyolcvan százalékát érdeklik az 5G-s újítások, 71 százalékuk pedig igénybe is venne 5G technológiát használó eszközöket, megoldásokat. Az eNET – Magyar Telekom friss, az 5G-t vizsgáló kutatása szerint a válaszadók több mint fele már hallott a technológiáról, viszont csak 14 százaléka tudja azt, hogy pontosan mit […]

Fellebbezést nyújtott be hétfőn a Google az Európai Bizottság által a trösztellenes szabályok megsértése miatt kiszabott, mintegy 2,4 milliárd eurós bírság ellen. A bizottság egyik szóvivője annyit reagált a fellebbezés hírére, hogy a brüsszeli testület meg fogja védeni az álláspontját a bíróságon. Az uniós versenyjogi hatóság azért szabta ki júniusban […]

A spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD) 1,2 millió euróra (367 millió forint) büntette a Facebookot a felhasználók adatainak engedély nélküli reklám célú felhasználása miatt — közölte döntését a hatóság. A szervezet szerint a közösségi oldal „súlyos és nagyon súlyos módon” több rendben is megsértette a spanyol adatvédelmi törvényt, a felhasználókról különleges […]