Arra kereste a választ a SAP tanulmánya, hogy hogyan lehet kényeztetni a vásárlókat, és mit tehetnek a márkák, hogy elkerüljék a szakítást. Ugyanis -mint kiderült- ahogy a jó párkapcsolatnak, a márkák és fogyasztóik közötti kapcsolatnak is megvannak a maga szabályai. Az SAP Hybris felmérése húsz ország fogyasztóinak viselkedését vizsgálta többek […]

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy létrehozza a ThinQ márkát, amellyel minden 2018-as háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz. Az LG ThinQ termékek és szolgáltatások mindegyike képes lesz a gépi tanulásra, a kommunikációra más eszközökkel, és az LG saját DeepThinQ technológiája mellett számos további […]

Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb eszközök kezelését az Ericsson legfontosabb fogyasztói trendeket bemutató éves jelentése szerint. A svéd távközlési vállalat közölte, a hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy […]

Az IBM új, kifejezetten mesterségesintelligencia-alkalmazásokra tervezett szervereit már a legújabb POWER9 processzorok hajtják, amelyek az x86-os processzoroknál négyszer gyorsabban futtatják a gépi mélytanulási keretrendszereket. Az IBM bemutatta Power Systems szerversorozatának új generációját, az AC922-t. Az új szerverekben már a vállalat kifejezetten a számításintenzív mesterségesintelligencia-alkalmazásokhoz tervezett POWER9 processzorai működnek. A POWER9 […]

A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Mint mondta, a XXI. századi színvonalú, mindenkinek az egészségügyi adatait tároló rendszer november elsején „csendesen és különösebb fennakadás nélkül” indult el, és ezzel „a mesterséges intelligenciát is […]

Az IDC előrejelzése szerint az intelligens készülékek hamarosan képesek lesznek a különböző forrásból érkező információk komplex értelmezésére és a felhasználó nevében való cselekvésre. Az előrejelzés alapján a mesterséges intelligenciának (AI) köszönhetően a következő tíz évben megoldás születik a hatalmas információtömegek strukturált, biztonságos feldolgozására és tárolására, amelyet a szerkezetek többek között […]

A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57, 6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint. A jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az […]

Több mint kétezren vettek részt a Modern gyárak Éjszakája rendezvényen péntekről szombatra virradó éjjel, amelyen 24 gyár engedett betekintést a működésébe – közölték a szervezők. A különleges éjszakán az érdeklődők testközelből láthattak példákat a negyedik ipari forradalom automatizált és digitalizált termelési megoldásaira, megtudhatták, hogyan néz ki egy igazán modern gyár. […]

Az úgynevezett bosszúpornó – vagyis, ha valaki egy régebbi házi szexvideóját felteszi a világhálóra, hogy elégtételt vegyen egykori partnerén – megakadályozását célzó új fejlesztést tesztel a Facebook – írta a BBC News. Az Ausztráliában tesztelt fejlesztés lényege, hogy a felhasználók elküldhetik maguknak a saját meztelen képeiket, amelyek „ujjlenyomatát” a Facebook […]