A Magyarországon idén öt éves elektronikus útdíjfizetési rendszer 2018-ban rekordévet zárhat: az egyik legnagyobb bevallási közreműködő i-Cell Kft. ugyanis idén több mint tízezer elektronikus útdíjfizető készüléket, OBU S550 fedélzeti eszközt értékesített, míg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) már a százezredik ügyfelét regisztrálta a HU-GO rendszerbe. Az i-Cell ezzel együtt már […]

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában – derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott felidézni olyan esetet, amikor MI-alkalmazást használt, a megkérdezettek nyolcvan százaléka a technológia szélesebb körű elterjedésére számít. […]

A Magyar Telekom telefonos ügyfélszolgálatán a hagyományos nyomógombos menürendszert virtuális üzleti asszisztens váltotta fel: a mesterségesintelligencia-alapú, magyarul beszélő Vanda fogadja a beérkező hívásokat, és a lehető leggyorsabban kompetens szakértőhöz irányítja a hívást – közölte a cég. A Magyar Telekom a T-Systems Magyarországgal közös fejlesztésben vizsgálja a rendszer továbbfejlesztésének lehetőségeit, többek […]

A kormány kiemelten kezeli az okosváros-fejlesztéseket, hogy Magyarország nyertese legyen a globális folyamatoknak – mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára. Szigeti szerint a világ népességének nyolcvan százaléka városokban fog lakni 2050-re, élhető életteret kell létrehozni számukra. Az okosváros-fejlesztésekben az államnak részt kell vállalnia, […]

Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron a Vodafone Magyarország közreműködésével: az autósok száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon egy mobiltelefonos applikáció segítségével. A rendszer működéséhez száz parkolószenzort telepítettek a városban. Az érzékelők jelei alapján a c mobil applikáció pontos tájékoztatást ad a parkolók foglaltsági helyzetéről. A sajtóanyag szerint a […]

Decembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten, az ehhez szükséges komplex informatikai rendszer kiépítésére a társaság ötmillió forintot költött – közölte a Díjnet. Tájékoztatásuk szerint az új adományozási szolgáltatás bevezetését követő néhány napban 18 alapítvány már több mint kétmillió forint támogatást kapott. A cég […]

Blokklánc alapú technológiával működő élelmiszer-nyomonkövetési rendszert vezet be az Auchan öt európai országban – írja a medium.com. A vállalkozás technológiáját a francia kiskereskedelmi hálózat francia-, olasz-, spanyolországi, valamint portugál és szenegáli üzleteiben vezetik be. A vásárlók a Te-Food mobile appjának használatával, egy QR-kód leolvasásával megtekinthetik a termék teljes életútja. Az […]

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt közölte: a bárhonnan, bármikor elérhető „digitális bíróság” megvalósításában elért eredményekre a legbüszkébb, arra, hogy egyre több ügytípusban tették lehetővé az internetes ügyintézést, az online kapcsolattartást a bíróság és az ügyfelek között. Szólt arról is, hogy a digitális bíróság […]

Szünetel az úthasználati jogosultságok – e-matrica, HU-GO – értékesítése péntek este 20 és 24 óra között a rendszerek tervezett karbantartása miatt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) szerdai közleménye szerint a karbantartás az e-matrica és a tehergépjárművekre érvényes e-útdíj rendszerét (HU-GO) egyaránt érinti. Utóbbi egyenlegértesítési és riasztási szolgáltatásai is […]

Újraindítás után helyreállt a Nemzetközi Űrállomás orosz modulja meghibásodott központi számítógépének működése – közölte Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat vezetője. A Roszkoszmosz a napokban jelentette be, hogy a Zvezda modul három komputerének egyikénél üzemzavar lépett fel, hozzátéve, hogy ez nem jelentett veszélyt sem az állomás működésére, sem […]