Második szakaszába lépett a koronavírus elleni küzdelem, egyre több vállalatnál indul be a termelés, és térnek vissza a dolgozók. Az egyik nagy vállalatirányítás szoftvereket gyártó társaság szakértői közzétették ajánlásukat a járványhelyzet miatti készültség fokozatos lazításának időszakára. A vállalatoknak fontos felismerniük: amiként saját házuk táján is tapasztalhattak kisebb-nagyobb fennakadásokat, ugyanúgy összes […]

Hatalmas beruházásra készül a kínai Tencent, hogy új technológiai infrastruktúrát fejlesszen ki a következő öt évben. A Tencent egyik részlegvezetője, Tang Tao-seng kedden arról számolt be, hogy a vállalat 500 milliárd jüant (70 milliárd dollár) készül egyebek mellett felhőalapú számítástechnikai, mesterséges intelligencia és kiberbiztonsági fejlesztésekre fordítani. Tang továbbá blockchain szerver, […]

A Vodafone Magyarország kínálatában már elérhető a Digitális Tanterem szolgáltatás, amely segítségével a piacon már-már egyedülálló módon a tanórákat offline és online módon is le lehet bonyolítani. Az okostanterem keretszoftverét a SEOS adja, a hardveres megvalósításért, az üzembe helyezésért és az üzemeltetésért rendszerintegrátorként a Delta Csoport felel. A komplett, mindenre […]

Második szakaszába lépett a koronavírus elleni küzdelem, egyre több vállalatnál indul be a termelés, és térnek vissza a dolgozók. Az egyik nagy vállalatirányítás szoftvereket gyártó társaság szakértői közzétették ajánlásukat a járványhelyzet miatti készültség fokozatos lazításának időszakára. Az első és legfontosabb kérdés, hogy a járványügyi intézkedéseket és a hivatalos iránymutatásokat milyen […]

Végre okostelefonon keresztül is lehet belépőjegyet váltani a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és az skanzen együttműködési megállapodásának köszönhetően a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül is elérhetővé válik a belépőjegy digitalizált formája, így a látogatóknak nem kell sorban állniuk a jegypénztárnál – olvasható a közleményben. A Szentendrei Skanzen és […]

Az otthoni munkavégzést biztonságosan és egy-két nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, mi több a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani. A Raiffeisen Bank központi irodáiban dolgozó munkatársai egy hétvége alatt átálltak a home office működésre, még március közepén. A telefonos ügyfélszolgálat egy része […]

Már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a május 19-i online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette: jelenleg 10 394 házi karantén van érvényben.

Az Unicreditnél a távoli munkavégzés már a járvány megjelenése előtt is bevett gyakorlat volt számos területen, így a kiterjesztett távoli munkavégzést rövid idő alatt megszervezték, a szükséges bővítésekkel – közölték. Ehhez adott volt mind a belső szabályozási, mind pedig az informatikai háttér – tették hozzá. Minimális a dolgozóik száma, akik […]

Az otthoni munkavégzést biztonságosan és egy-két nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, mi több a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani. Az MKB Csoport az elmúlt években például kiemelt hangsúlyt helyezett a rugalmas munkaszervezési formák bevezetésére, így gyorsan és zökkenőmentesen alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. […]

Új fizetési megoldást kínál ügyfeleinek a Nemzeti Közművek (NKM), már nem csak bankszámlaszámra, hanem az újonnan bevezetett másodlagos azonosítókra, vagyis a [email protected] és [email protected] e-mail címekre is indíthatják az ügyfelek az utalást. Az NKM tájékoztatása szerint az új fizetési mód igénybe vételéhez az ügyfélnek be kell lépnie saját netbank felületére, […]