Több ezren tüntettek hétfőn Moszkvában a Telegram üzenetküldő szolgáltató oroszországi hatósági blokkolásának kísérlete ellen és az internet szabadsága mellett. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor április 16-án kezdte meg a Telegram blokkolását célzó tevékenységét, miután az üzenetküldő szolgáltató nem adta ki a Szövetség Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) kommunikációja kódkulcsait. […]

Az év közepéig tíz kísérleti program indul digitális eljárásokkal támogatott okostelepülések kialakítására – mondta a Digitális jólét programjáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás hangsúlyozta, a kísérleti program helyszínei között különböző helyzetű és népességű települések lesznek majd. A fejlesztéseket az év végére szeretnék befejezni, a bevált eljárásokat jó gyakorlatként mutatják majd […]

Idén is megrendezik a Szabad Szoftver Konferenciát. Az esemény Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusának Északi tömbjében rendezik, és május 12-én reggel fél tíztől délután ötig tart. Négy szekcióban párhuzamosan zajlanak a szakmai előadások, ezekkel párhuzamosan a helyszínen szabad szoftverekkel és szabad kultúrával kapcsolatos kiállítás lesz. A szervezők reményei szerint minden […]

A hírközlés akadálymentesítésével foglalkozó kérdőívet tett közzé honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), erre május 9-ig várja a fogyatékossággal élők válaszait, javaslatait és észrevételeit. Ahhoz, hogy a hatóság közvetlenül az érintettektől kapjon információkat, egy kilenc pontból álló kérdőívet állított össze, hogy ez alapján megállapítsa, hogyan boldogulnak a fogyatékos […]

Hamis profilokat távolítottak el a Facebook közösségi oldalról a többi között a magyar parlamenti választások előtt is – közölte Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója a kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján. A szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatáson Zuckerberg a kaliforniai Dianne Feinstein szenátor kérdésére válaszolva kifejtette, hogy […]

A Facebook bejelentett egy tudományos kutatási kezdeményezést, amelyen keresztül a vállalat szeretné megerősíteni a társadalomkutatókkal való globális együttműködését. Ennek első lépéseként egy független, előre tekintő értékelés készül majd a Facebook és a közösségi média választásokra, és a demokráciára gyakorolt hatásáról. A kezdeményezés keretében tudományos kutatók kapnak majd finanszírozást kutatásaikhoz, valamint […]

2018. április 9-étől, tegnaptól kezdődően a Facebook minden felhasználója, így a magyar felhasználók hírfolyamában is megjelenít majd egy olyan figyelmeztetést, amelynek linkjére kattintva azok egyszerűen áttekinthetik, hogy milyen alkalmazások férnek hozzá a közösségi hálózaton tárolt adataikhoz. A felületen keresztül lehetőségük lesz arra, hogy megvonják az adataikhoz való hozzáférést azoktól az […]

A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát – jelentette a Facebook-profilján Mark Zuckerberg, a közösségi platform alapítója és elnök-vezérigazgatója. A Facebook átláthatóságot akar, és szigorúbb ellenőrzéseket vezet be – közölte Zuckerberg. Hozzátette, hogy ennek érdekében a politikai hirdetéseket közzétevők vagy politikai […]

Akár 2,7 millió európai Facebook-felhasználó személyes adatait is megoszthatták szabálytalanul a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel – tudatta az Európai Bizottság. A brüsszeli testületet a Facebook tájékoztatta a potenciálisan érintett európaiak számáról. Christian Wigand szóvivő elmondta, hogy Vera Jourová uniós igazságügyi biztos jövő hét elején telefonon […]

A Liferay munkatársai virtuális világ körüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt – közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója. Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év […]