Nagy Zoltán, 39 éves budapesti metróvezető nyerte a szombaton megrendezett döntőt a hazai Angry Birds bajnokságban, így megkapta a lehetőséget, hogy a december 13-án Londonban megrendezendő Angry Birds Európa-bajnokságon hazánkat képviselje a hazai második és harmadik helyezettel, Schubert Gyöngyivel és Fábián Lászlóval együtt. Addig pedig az első helyezéséért elnyert UE40ES8000 […]

  A fejlődő világban tapasztalható vagyon- és hatalmi koncentrációval, a gazdagok és szegények közötti szakadék mélyülésével párhuzamosan a közösségi médiának köszönhetően szaporodnak a gyarapodásból kirekesztett rétegek kezében az együttműködést, önszerveződést támogató eszközök, a vállalatoknak pedig meg kell tanulniuk idomulni az új környezeti feltételekhez – írja a Gartner amerikai piackutató, tanácsadó […]

  A magyarországi elektronikai ipar munkaügyi problémáira hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) és a holland civil kutatóközpont, a SOMO legújabb kutatása, amely megállapította, hogy a délkelet-ázsiai gyárakból jól ismert munkaügyi problémák közül számos Magyarországon is jellemző. A két szervezet közleményében ismerteti: a TVE és a SOMO […]

A TechCrunch technológiai hírportál értesülése szerint a WhatsApp mobiltelefonos üzenetküldő szolgáltatás megvásárlására készül a Facebook. A WhatsApp mobiltelefonos üzenetküldő szoftver interneten teszi lehetővé a kapcsolattartást mobil készülékekkel a felhasználók közösségi profiljának és telefonszámának egymáshoz rendelésével. A felhasználók – elsősorban a fiatal korosztály – SMS üzenetek kiváltására „fedezték fel” a WhatsApp […]

  A jövőben akár postacímként is szolgálhat a Facebook vagy Twitter profil, mivel egy új szolgáltatási forma a küldemények kézbesítésének dinamikusabbá tétele érdekében fizikai postacímet kíván rendelni a felhasználók közösségi hálózati profiljához – írja a TechCrunch technológiai hírportál. Az elképzelés mögött az áll, hogy miközben a postázási cím akár költözés […]

  Az ALLWIN Informatika Kft. támogatóként csatlakozott a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) és a DeriSport által közösen kiírt rajzpályázathoz. A tél beköszöntével stílszerűen korcsolyázás témakörben meghirdetett versenyre a 6 – 14 év közötti gyermekek életkortól függően két kategóriában nevezhetnek ceruzával, filccel, krétával, temperával vagy festékkel készült rajzaikkal. A társaság […]

  Jogerős az az ítélet, amely szerzői jogi jogsértés miatt marasztalta el Oroszország legnagyobb közösségi oldalát, a vKontakte-t. Közleményben üdvözölte a Hangfelvétel-kiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) azt a bírósági döntést, amelynek eredményeként jogerőssé vált a vKontakte elleni elmarasztaló ítélet. Az orosz kereskedelmi bíróság legfelsőbb szerve ugyanis elutasította a közösségi oldal jogorvoslati […]

  A közösségi média hasznos eszköz lehet az átvilágítás során. Már, ha épp meg szeretnénk venni azt. Olyan kérdésekre kaphat a vevő válaszokat a társaságok Facebook oldalainak elemzésekor, vagy a vezető munkatársak Twitter bejegyzéseiből, mint például: hogyan tekint a piac, a fogyasztók vagy éppen a versenytársak a céltársaságra, milyen potenciális […]

  Az ismerősök számának gyarapodásával együtt a Facebook-felhasználók stresszérzete is növekszik – derült ki egy új tanulmányból. A skóciai Edinburghi Egyetem üzleti tanszékén dolgozó szakemberek tanulmánya szerint minél több baráti csoportja van egy felhasználónak, annál inkább növekszik annak a lehetősége, hogy online viselkedésével megbotránkoztat egyeseket. Az eredmények alapján leginkább a […]

  Új informatikai alkalmazás fogja segíteni a siketeket és nagyothallókat az uniós intézményekkel való kapcsolattartásban – jelentette be kedden Strasbourgban Viviane Reding igazságügyi EU-biztos, valamint Kósa Ádám és Werner Kuhn európai parlamenti képviselők. A beruházás értéke mintegy 1,1 millió euró. A bejelentést a jelnyelv elterjesztése területén folytatott tevékenysége miatt „a […]