Az Invitel az elmúlt években több újítást vitt véghez Gyulán: 2015 tavaszától fejlesztették a szélessávú hálózatot Gyula 11 körzetében, amelyek közül 9-ben az optikai szálat egészen az előfizetők otthonáig kiépítették. A távközlési cég a kivitelezési munkákat 2015 augusztusában kezdte el, és az utolsó fejlesztett területet 2016 áprilisában adta át. Az […]

Az Európai Bizottság friss felmérése szerint egyre több uniós fogyasztó intézi vásárlásait az interneten keresztül, és erősödik az elektronikus kereskedelembe vetett bizalmuk is, különösen a más uniós országokból történő internetes vásárlásnál. A fogyasztói szokásokat bemutató uniós bizottsági jelentés 2017-es kiadása szerint az elektronikus kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom ugrásszerűen megnőtt. Tíz […]

Idén június végéig több mint 150 ezer új háztartást láttak el szélessávú internetkapcsolattal a Magyar Telekom önerőből végrehajtott beruházásai, harmaduk gigabites sebességre képes optikai hozzáférés – közölte a társaság. Ismertették, hogy a kivitelezések többek között Törökbálintot, Érsekvadkertet, Kiskunmajsát, Hajdúnánást és Budapest több kerületét érintették. A Magyar Telekom internethálózata idén összesen […]

Az Invitel hálózatfejlesztéseinek köszönhetően egyre több Békés megyei településen érhető el a cég gyors internet és HD minőségű televíziós szolgáltatása. Az elmúlt években több fejlesztést valósított meg az Invitel Gyulán, így a helyi háztartások 80 százaléka számára elérhetővé vált a cég gyors internet és HD minőségű televízió szolgáltatása. Éppen ezért […]

A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült a Google Street View, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját. A Google az emberrel történő első holdra szállás 48. évfordulójához időzítve jelentette meg az idén tízéves Street View első gravitáció-mentes […]

Az Európai Unió előírásainak megfelelően a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elkészítette a hálózatsemlegességről szóló éves jelentését. A szabályozás életbe lépése utáni első évben a hatóság háromszor indított eljárást. Az NMHH a korlátlan online videostreamingre, a legnépszerűbb közösségi oldalak és üzenetküldő alkalmazások korlátlan elérésére, valamint a korlátlan zenei streamingcsomagokra […]

A felhasználókra vonatkozó adatokhoz való hozzáférést megtagadva egyezett bele az Oroszországban letiltással fenyegetett Telegram üzenetközvetítő szolgáltató a nyilvántartásba vételbe és a céges adatszolgáltatásba – közölte Pavel Durov, a cég társalapítója az egykor szintén általa elindított VKontaktye orosz közösségi oldalon. Az „orosz Zuckerbergként” is emlegetett Durov szerint a Telegramot blokkolással fenyegető […]

A látogatók magas száma, és a növekvő hang- és adatforgalom miatt mobilhálózati oldalon külön fejlesztéseket igényelt, hogy a Magyar Telekom a megszokott beszéd-, valamint adat le- és feltöltési minőséget tudja biztosítani az ügyfelek számára a vizes VB idején is. A Magyar Telekom bővítette a VB helyszínek környezetét, illetve a közlekedési csomópontokat ellátó […]

Jogszerűnek tartja az Invitel Távközlési Zrt. a határozatlan idejű előfizetéssel rendelkező ügyfelek februári szerződésmódosítását, a cég szerint ez nem áll kapcsolatban az internetes áfacsökkentéssel, ezért nem értenek egyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elmarasztaló határozatával. Álláspontjuk szerint a módosítást a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően hajtották végre, az áfacsökkentésből […]

A szolgáltatók zöme betartotta az internetáfa-csökkentési szabályokat, szabálytalanság az Invitelnél, a Telenornál és a Jurop Telekomnál fordult elő – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel. Az NMHH a húsz legnagyobb szolgáltatónál közvetlenül is ellenőrizte az internetáfa-csökkentéssel kapcsolatos hírközlési szabályok betartását, és tizennyolcnál nem talált jogsértést. A […]