Plágiumvita miatt az interneten is elérhetővé tették Pedro Sánchez spanyol kormányfő 2012-ben készült közgazdasági doktori disszertációját. Az ügy azután robbant ki, hogy lemondani kényszerült posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, mivel több sajtóorgánum is szabálytalanságokról számolt be jogi diplomájának megszerzése körül. Másnap a parlament ülésén Albert Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) […]

A blockchain technológián alapuló úgynevezett okosszerződések lényegében olyan blockchainre programozott algoritmusok, amelyek bizonyos előre meghatározott feltételek bekövetkezése esetén végrehajtják az előre beprogramozott utasításokat, meghatározott következményeket idéznek elő. Használatuk csökkenti a harmadik felek iránti igényt, ugyanis automatizáltan működnek. „Vegyük például egy ingatlan adásvételét. Itt jelenleg szükség van a két fél között […]

A kormány segíteni kívánja a vállalkozásokat a digitális kihívások kezelésében, abban, hogy a mesterséges intelligencia terjedésével járó újításokat a saját méretüknek megfelelően tudják alkalmazni – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Az államtitkár stratégiai megállapodást írt alá a Joint Venture Szövetséggel, amelynek lényege, […]

A Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán előadás is látható fél éven át az OperaVision weboldalán – közölte a Magyar Állami Operaház. A Bánk bán angol, német és francia feliratozással olyan kiváló énekesek előadásában érhető el online, mint Molnár Levente, Komlósi Ildikó, Szemere Zita, Bakonyi Marcell és Balczó Péter. Az Opera […]

A UPC Direct még megbízhatóbb hálózati elérésre és magasabb internetsebességre kapcsol új, optikai internetet tartalmazó csomagjaival. Napjainkban a felhasználók nemcsak gyorsaságra, hanem minél stabilabb internetszolgáltatásra is igényt tartanak. A UPC kibővítve jelenlegi szolgáltatásait mostantól új, akár 120 megabites csomagokat kínál azokon a területeken, ahol elérhető optikai alapú internet szolgáltatás. „Igyekszünk […]

Több orosz hatóság is levélben figyelmeztette a Google amerikai internet-technológiai óriásvállalatot, hogy tartózkodjon az Oroszország belügyeibe való beavatkozásától a küszöbönálló regionális és helyhatósági választásokkal, valamint a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett tüntetésekkel kapcsolatban. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), a Központ Választási Bizottság, a főügyészség és a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat […]

A Netgear bejelentette a világegyetem első Orbi Voice Smart hangszóróval rendelkező wifi rendszerét, ami beépített Amazon Alexa technológiával rendelkezik. Az Orbi Voice bármely Orbi WiFi rendszer részeként széleskörű wifi lefedettséget biztosít akár 186 négyzetméteres helyen is, valamint akár három Gbps sebességre képes és felszerelték a Harman Kardon audio rendszerével is. […]

A Panasonic és a Vodafone bejelentette együttműködését egy kísérleti projekben, amely a keskenysávú IoT (Narrowband-IoT – NB-IoT), kis teljesítményű és nagy hatótávolságú (Low-Power Wide-Area – LPWA). vezeték nélküli technológia felhasználásával kívánja működtetni az IoT-t támogató otthoni okoseszközöket. A két vállalat a vizsgálatokat NB-IoT-képes háztartási eszközökkel kívánja kezdeni, és az első […]

2018 első félévében az online kiskereskedelmi forgalom megközelítette a 180 milliárd forintot, ami csaknem 25 milliárd forinttal, ami éppen 17 százalékal több, mint 2017 hasonló időszakában. A magyar online vásárlói bázis növekedési korlátai miatt, azonban már egyre nehezebb pusztán új vásárlói csoportokra alapozva bővülni. Az e-kereskedők ezért nagyobb és érezhetőbb […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Google LLC (Google) vállalását, amely a fogyasztók kiegyensúlyozottabb tájékoztatását szolgálja a Google fiókban elérhető funkciókról – közölte a versenyhivatal. A közlemény szerint a GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki. A hivatal a Google tájékoztatási gyakorlatát vizsgálta a Google-fiókban […]